Szivünk csücske Kölnben: hazai sajtgyártó az Anugán
Október 5-9 között került megrendezésre az ANUGA élelmiszeripari kiállítás Kölnben, amelyen a Camping sajtot is gyártó ERU Hungária Kft. is kiállította termékeit az anyacéggel, a Royal ERU-val közösen.
A két évente tartott kiállítás Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari kiállítása közel 100 országból mintegy 6800 kiállítóval, és több mint 160 ezer látogatóval.
Az ERU az elmúlt 10 évben folyamatosan részt vesz a kiállításon, amely kiváló lehetőséget biztosít számukra új export kapcsolatok kialakítására. Nagy érdeklődés övezte a sajtszeleteinket, nem véletlen, hiszen Magyarországon egyedül mi tudunk ilyen kiszerelésű terméket gyártani, és ez, illetve rugalmasságunk a partnerek kiszolgálása terén előnyhöz juttat minket nemzetközileg is – mondta Ostermayer Miklós, a magyar ERU ügyvezető igazgatója.
– Továbbá nagyszerű visszajelzés számunkra, hogy a Magyarországon még nyáron bevezetett Camping Laktózmentes termékcsalád az ANUGA-n is innovatív terméknek számított, és ennek megfelelően elismerően üdvözölte a szakma – egészítette ki Lengyel András, a magyar ERU kereskedelmi vezetője.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >Műanyag-cunami helyett üvegforradalom
Miközben a fenntarthatóság központi téma lett, több millió tonna műanyag-csomagolás…
Tovább olvasom >