Szívügyünk a rövid ellátási lánc
2023 novemberében Békéscsabán a helyi termékek értékesítéséről tudhattak meg hasznos információkat mindazok, akik a REL Szervezők Napján közösen tanácskoztak. A Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegy, mint a magyarországi kistermelőket is befogadó nemzeti minőségrendszer volt jelen az eseményen.

(Fotó: KMÉ)
A Kislépték Egyesület a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Körösök Völgye Natúrparkkal együttműködésben szervezte meg a hazai rövid ellátási lánc (REL) szakmai napját. A program fókuszában a szakmai előadások álltak, hogy a szaktanácsadók, hatósági szakemberek és termelők egyaránt a legfrissebb tudáshoz jussanak a rövid ellátási lánc működésével kapcsolatban. A KMÉ-védjegy azzal a céllal csatlakozott a kiállítókhoz, hogy a nemzeti minőségrendszer előnyeit és a folyamatosan gyarapodó pályázható termékpalettát bemutassa az érdeklődőknek. De a jelenlétünk és szakmai támogatásunk azért is kiemelt jelentőségű, mert a KMÉ a REL fejlesztésében is egyre fontosabb feladatokat kap a jövőben, többek közt a közétkeztetés területén.
KMÉ
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar pezsgő koronázza meg az év végi ünnepeket!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Karácsonyi sokk a kereskedelemben: most először fizethetünk kevesebb helyen bankkártyával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én délig
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
