Szivárványkukorica az USÁ-ból
A természet gyakran lep meg minket, és ennek egyik példája az „üveggyöngy” kukorica. A szivárvány minden árnyalatában pompázó kukoricaszemek nem üveggyárban, vagy műteremben készültek: mindegyik cső természetes, csak éppen szelekció kellett hozzá – olvasható az agrarszektor.hu-n. A színes kukorica korántsem új dolog, és egy félig a cherokee törzshöz tartozó oklahomai farmer nevéhez fűződik, aki a gyökereihez a régi típusú kukoricával kívánt visszatérni.
Carl Barnes elkezdte keresni az ősi kukorica fajtákat, amik szinte teljesen elvesztek, amikor a keleti bennszülött törzseket Oklahomába űzték az 19. században. Barnes tehát előbb keresett, aztán cserélt és ajándékozott, úgyhogy lassan egyre több fajtával kezdhette meg a termesztést, majd a szelektálást.
A színkavalkád azonban egy másik farmernek köszönhető, akivel 1994-ben találkozott egy bennszülött növénybörzén. Greg Schoent ekkor megbabonázta a színre való szelektálásban rejlő lehetőség. Az eredmény szép lett, azonban a csövek nem fejlődnek valami nagyra, de hát nem is az volt a cél. Greg aztán a sárga kukorica mellé ültette a szivárvány-kukoricát, így jöttek létre ezek a különlegesen üveges hatású, izgalmas hibridek.
Az üveggyöngy kukorica 100-120 nappal a vetés után takarítható be. A vetőmag már interneten is rendelhető. (blog.syngenta.hu, agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Tudástranszfer és agrárdigitalizáció: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Magro.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: továbbra is a gazdák versenyképességének fenntartásáért dolgozik a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magas kockázatú vármegyékben a madárinfluenza elleni kötelező intézkedések léptek életbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Frissítő álmok, fanyar valóság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A kereskedelem nem akadály, hanem eszköz is lehet a fenntarthatóság szolgálatában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tudástranszfer és agrárdigitalizáció: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Magro.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >