Színesedik a rizs – egyre változatosabb a piac

Szerző: Szalai László Dátum: 2023. 01. 06. 10:28

Nemcsak mennyiségében, hanem változatosságában is sokat fejlődött a rizsfogyasztás az elmúlt időszakban. Bár jelen körülmények között az ellátás biztosításán és a költségek kordában tartásán dolgoznak a piaci szereplők, a rizs „trendisége” hosszabb távon biztosan megmarad. Főleg, hogy az innovációkhoz erőteljes edukációs marketing is társul.

A relatíve olcsó, jól tárolható alapélelmiszerek a leginkább válságállóak – jó példa erre a rizs, amely iránt a COVID időszaka alatt jelentősen megnőtt a kereslet. De a rizs kedveltsége a külső tényezőktől függetlenül is egyenletesen emelkedik.

Dr Tímár Imre, Tanner Trade

Dr. Tímár Imre
ügyvezető igazgató
Tanner Trade

– A rizs fogyasztása világszerte növekszik. Ez Magyarországra is igaz: az 1 főre jutó évi fogyasztás 2014-ben 4,1 kg, míg 2019-ben 6,3 kg volt – ismerteti dr. Tímár Imre, a Tanner Trade Kft. ügyvezető igazgatója. – A COVID-19 járvány idején erős növekedést tapasztaltunk a korábbi forgalmi számokhoz képest, ami a járvány és a bezártság csökkenésével visszatért a korábbi szintre.

Kitéve a nemzetközi piacnak

Az árak emelkedése néhány hónapja ezen a piacon is elkezdődött, elsősorban a növekvő energia- és műtrágyaárak, a szélsőséges időjárás, valamint az orosz–ukrán háború miatt. Ennek eladáscsökkentő hatása a magasabb, különlegesebb (jázmin, basmati) rizsek között már tapasztalható, jelzi dr. Tímár Imre. A fogyasztók egy része a lélektani határ felett (2000 Ft/kg) már itt is olcsóbb termékre vált, ugyanakkor a magasabb jövedelemmel rendelkezők a minőséget fogják továbbra is keresni, és az ár másodlagos tényező marad.

– Az áremelkedéshez további adalék az import rizsek esetében a növekvő szállítási költség és a jelentős forintgyengülés is – fűzi hozzá. – Tekintve, hogy a hazai eladások mintegy 80%-a importból jön, a külföldi szállítások árszintje fogja továbbra is meghatározni a hazai árakat. A hazánk számára meghatározó szállítók (Délkelet-Ázsia, Olaszország) esetében rövid távon nem látszik kedvező fordulat a költségtényezők tekintetében.

A növekvő fogyasztói árak miatt a Tanner Trade Kft. ügyvezető igazgatója szerint az alacsonyabb árú, illetve kisebb kiszerelésű rizsek irányába fog eltolódni a kereslet. Ebben a saját márkás termékek, a kisebb kiszerelések és a gyengébb minőségű rizsek is helyet kapnak.

– De ez remélhetőleg átmeneti jelenség lesz – szögezi le. – A rizs iránti növekvő kereslet hosszú távon meg fog maradni idehaza is, kedvező elfogadottsága és trendi jellege miatt. Ezt a folyamatot erősíti, hogy a burgonya vetésterülete és hozama az utóbbi években csökken belföldön.

A Tanner Trade-nél az innováció elsősorban a csomagolások környezettudatos megújítását jelenti, szállító partnereikkel együttműködve, tudjuk meg tőle. Jelen helyzetben azonban a szállítások folyamatosságának biztosítása a legfontosabb feladat.

A saját márkás termékek árban utolérték a brand terméket – az árszint ugyanis jelenleg főként attól függ, hogy a szállító milyen forrásokhoz jut hozzá

Elolvadt a kereskedelmi márkák árelőnye

A rizspiac COVID utáni konszolidációját a tengeren túli szállítások anomáliái akadályozták, idézi vissza Bencs Mihály, a Riceland-Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. A konténerhiány csak idén kezdett oldódni, de addigra a termelés körül felmerült kínálati hiány megemelkedett. Ehhez járult a szárazság, ami kihatott a termések mennyiségére, így a rizs elérhetőségére.

Bencs Mihály, Riceland

Bencs Mihály
ügyvezető igazgató
Riceland-Magyarország

– Az utóbbi években jelentősen nőtt a jázmin- és a basmati rizsek iránti kereslet, ez színesebbé tette a hazai rizsfogyasztást – állapítja meg Bencs Mihály. – Sajnos, az energiaválság, a gyártási költségek jelentős növekedése, illetve a háború miatti áremelkedések arra késztetik a fogyasztókat, hogy az olcsóbb termékeket keressék. Mivel a saját márkás termékek is ugyanolyan alapanyagból kerülnek előállításra, ők is megszenvedik az áremelkedéseket. Már ott tartunk, hogy van olyan saját márkás termék, amely drágább, mint a brand termék. Ennek elsődleges oka, hogy a szállító milyen forrásokhoz jut hozzá.

A cégnél a termékfejlesztés fókuszában most a magas minőség biztosítása áll. Ehhez jelentős befektetéseket eszközöltek az elmúlt időszakban.

– Tavaly beléptünk a biotermékek piacára 4-fajta rizzsel, illetve a kukoricaőrlemény (polenta) kategóriában 3 újdonságot is bemutattunk: bio előfőzött polenta, előfőzött polenta és teljes kiőrlésű előfőzött polenta. Ezek vákuumcsomagolt termékek, újdonságukat a jelentősen csökkentett főzési idő jelenti.

Marketing terén elsősorban a social media felületekre koncentrálnak. ATL-eszközként csak a print médiát használják hirdetési felületként. A BTL-eszközök használatával kommunikálják receptjeiket, amivel segítenek különbséget tenni rizs és rizs felhasználása között. Emellett egy blogsorozatot is indítottak, amelyben ismertetik a különböző rizsek karakterisztikáját, felhasználhatóságát, illetve a rizsek előnyeit a különböző életmód, egészségi állapot szempontjából.

Kerekebb rizsvilág

Az alapterméknek számító rizs fogyasztását a válság színesítette, foglalja össze tapasztalatait Hoduláné Rusznyák Marianna, a Medist Hungary Kft. irodavezetője.

– Továbbra is bizonytalan légkörben élünk, mindazonáltal a rizs még mindig relatív olcsó étel, egy adagra vetítve még a legexkluzívabb fajtákban is – hívja fel a figyelmet. – Az aromás egzotikus rizs alternatív fogyasztása továbbra is teret hódít a klasszikus gabonákkal szemben. Általánosságban elmondható, hogy Európában megnövekedett a kerek rizs iránti kereslet, a sushinak köszönhetően.

Ezzel együtt meglátása szerint a rizspiacon a trendek nagyon hosszú hullámúak, így az innovációs munkát is ehhez kell igazítani – a kiskereskedelem általában a konkrét termékek felé nyitottabb.

– Az aromás rizs előtt még sok fejlődési lehetőség áll. A biorizs iránt (mind a klasszikus, mind az egzotikus fajták esetében) szintén növekszik a kereslet – határoz meg néhány ígéretes termékfejlesztési irányt Hoduláné Rusznyák Marianna –, ami még mindig nincs teljesen összhangban az értékesítési csatornák prioritásaival.

A rizs fajtáival, fogyasztási módjaival és alkalmaival kapcsolatos edukációs tevékenység a Medist esetében is a közösségi hálózatokon keresztül történik.

– Magyar és nemzetközi influencerek dolgoznak eme egészséges gabonafélék SOS márkanév alatti használatának népszerűsítésén – mondja az irodavezető. – Egyre inkább úgy gondoljuk, hogy az ezeken a csatornákon keresztül történő ajánlás a legmegfelelőbb termékeink számára.

Az utóbbi években jelentősen nőtt a jázmin és a basmati rizsek iránti kereslet

Új generáció új igényekkel

A rizsről időközönként jelennek meg olyan cikkek, miszerint káros, mert gyorsan felszívódó szénhidrátot tartalmaz, vagy éppen mert magas, túl nagy az ökológiai lábnyoma – ám ezek nem ártanak a renoméjának, jelzi Valentinyi Fruzsina, a Valoryz Production Kft. ügyvezetője:

– Számomra minden viszonyítás kérdése. Kétlem, hogy a rizs ökológiai lábnyoma nagyobb, mint a kókuszpálmáké vagy a banáné, amit a nyugat-európai piac kizárólag Ázsiából/Brazíliából tud beszerezni. Míg a rizst az EU-n belül, sőt, még Magyarországon belül is termesztik.

Valentinyi Fruzsina szerint ugyan a magyar vásárlók nagy része kizárólag ár szerint választ (és ez a következő időszakban még inkább így lesz), mégis van egy olyan új generáció, amelyik nem sajnálja már a pénzt a minőségi (és adott esetben hazai) élelmiszerekre. Igényeiket egy olyan színesedő piacon tudják kielégíteni, ahol nemcsak a rizsfajták, hanem a rizsből készült termékek köre is folyamatosan bővül.

– A magyar piacon az innováció nem egyszerű, már ahogy én gondolok az innovációra, és nem adalékanyaggal és cukorral szeretnék olcsó, „innovatív”, rizsből készült terméket gyártani – szögezi le az ügyvezető. – A fogyasztói igényeket egyre inkább a pörgős hétköznapok szabják meg. A csomagolás tekintetében kicsi legyen, táskába, kocsiba elférjen lehetőleg fél kézzel nyitható, könnyen visszazárható. Jelenleg a Ricely rizsalapú gyümölcsös italunk van a piacon, ami egy étkezést is helyettesíthet. Ennek tervezünk két új ízkombinációjával is megjelenni, illetve a jövő évben egyéb rizsalapú termékekkel is előrukkolunk.

A cég marketingtevékenységének 90%-a az online térben zajlik, mivel ez a csatorna egyrészt költséghatékony, másrészt nagyon sok fogyasztót lehet vele elérni.

– A fogyasztók már nemcsak egy terméket szeretnének megvásárolni, hanem tudni akarják, kihez köthető, és élményt is szeretnének hozzá kapcsolva átélni – árulja el Valentinyi Fruzsina. – Emiatt készítettünk receptes könyvet, és a jövőben több kisebb videót is bemutatunk a rizs főzésével, felhasználásával kapcsolatban. //

 

Terítéken a rizs

Az utóbbi években nem sok szó esett erről a népszerű gabonaféléről, de most megnézzük, hogyan alakult az elmúlt években a háztartások vásárlása ebből a szemes, elsősorban köretként fogyasztott gabonaféléből. Az infláció ennél a kategóriánál is érezteti hatását, idén már 19%-kal többet kell adni a rizs kilójáért, szemben a tavalyi időszakkal.

GfK-Growth from Knowledge

Kuntner András-GfK

Vendégszerző:
Kuntner András
business development
manager/retail
GfK

A GfK Háztartáspanel adatai alapján 12 hónap alatt a magyar háztartások mintegy 87%-a vásárol rizst az asztalára, átlagosan mintegy 6 alkalommal. Az előző évhez képest összességében 7%-kal nőtt a rizs volumene. Összehasonlításképpen, a háztartások burgonyából mintegy 6%-kal kevesebbet vásároltak ugyanezen időszakban egy évvel korábban.

Egy átlagos háztartás a vizsgált 2021. november és 2022. szeptember közti időszakban 3937 forintot költött az üzletekben, kilóra vetítve átlag 595 forintos áron.

Fajták szerint továbbra is az A és B típusú rizs a legkedveltebb, összességében ezek a típusok viszik a forgalom 50%-át, bár az előző évhez képest 5%ponttal csökkent a részesedése.

Látványosabban nőtt viszont a hosszú szemű rizs forgalma, mind volumenben, mind pedig értékben. Míg az előbbi szerint 26%-kal nőtt, addig értékbeni növekedése 46%-os volt, alkalmanként 534 forintot hagyva a kasszáknál. A kényelmi termékek körébe tartozó főzőtasakos rizsfélék részesedése stabil, a teljes portfóliónak 16%-át ebből a fajtából vásárolták.

A kereskedelmi márkák volumenének növekedése ennél a kategóriánál is látványos, az amúgy 64%-os részesedésüket sikerült 68%-ra tornászni az utóbbi időszakban, mintegy 15%-os növekedés mellett.

Rizsre legtöbbet a diszkontoknál hagynak a vásárlók, 39%-át ebben a csatornában vásárolják a háztartások. Talán érdekesség, de a magasabb minőséget képviselő speciális rizsféleségek (pl. basmati rizs, jázminrizs, rizotto rizs, vadrizses keverék) 52%-át a diszkontokból viszik haza a vásárlók.

Az átlagosnál kisebb valószínűséggel vásárolnak rizst a fiatal háztartások – a 30 év alatti gyermektelen párok, illetve a budapestiek. //

Tudtad?

Rendszertani besorolása szerint a rizs a zárvatermők törzsébe, az egyszikűek osztályába és a perjefélék családjába tartozó, ízletes, teljes értékű, igen egészséges táplálék, amely a török hódítás óta színesíti a magyar gasztronómia kínálatát. //

 

Ez a cikk a Trade magazin 2022.12-01. számában olvasható.

Kapcsolódó cikkeink