Színesedik a hazai dekorpiac

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 06. 27. 08:00

A magyar nők a környező országokhoz képest visszafogottabban sminkelik magukat. Alapvetően alapozót és szempillaspirált használnak, kissé idegenkednek a színes termékektől, mint az ajakrúzs vagy a szemhéjfesték. Felnövőben van azonban egy nemzedék, amelynek tagjai már bátrabban bánnak a színekkel, mernek kitűnni a tömegből.A dekorpiac méretét 22 millió eladott darabra becsüljük, amely évről évre dinamikusan, mintegy 10 százalékkal bővül – tudtuk meg Witsch Gerdától, a Maybelline termékmenedzserétől.
A piacon folyamatosan új szereplők jelennek meg, leginkább a drogériák vezetik be saját márkáikat, illetve a külföldi hipermarketláncok hozzák be saját márkás dekortermékeiket. A piac felét uraló Drogerie Markt például már 2004-ben bevezette Magyarországon a s-he stylezone néven saját márkás termékeit. A színes, innovatív márka mára 250-féle terméket foglal magában.
– A feltűnő, vidám csomagolású dekortermékcsalád fiatalos dizájnjával, speciális termékeivel és olcsó árpozicionálásával már márkahű vevőket tudhat magáénak – mondja Csoknyainé Horváth Gertrúd , a dm szortimentmenedzsere.

Divatos a természetesség
A dekorkozmetikumoknál a krémekhez hasonlóan egyre fontosabbak az ápoló és hidratáló hatóanyagokat tartalmazó készítmények és a természetes összetevők, például ásványi anyagok, vitaminok, illetve az orvostudományban is használatos hatóanyagok. A ránctalanítás, feszesítés a dekorkozmetikában is egyre nagyobb szerepet kap.
− Alapozóknál a természetes, mattító hatásra, a hidratálásra, a bőrhibák elfedésére és fiatalításra van a legnagyobb igény – tájékoztat Bakos Zsuzsanna, a Coty Hungary trade marketing menedzsere.
Szinte minden magyar nő nesszeszerében megtalálható az alapozó és a szempillaspirál. Ezek az alaptermékek a teljes dekorforgalom egynegyedét teszik ki eladott darabszámban. Külföldön ez az arány alacsonyabb, de nem azért, mert ott ezeket a termékeket nem használnák, hanem inkább azért, mert ott többet használnak a többi színes termékből is. A sminkelési szokásoknál továbbra is a természetesség, a pasztellárnyalatok használata a jellemző.
− A magyar nők kissé idegenkednek a színes termékektől, mint az ajakrúzs vagy a szemhéjfesték. A következő években azonban arra számítunk, hogy növekedni fog a nyitottság a színes termékek irányába – osztja meg velünk cége várakozásait Witsch Gerda.
A dm eladási statisztikái szerint ma már a körömlakk, a rúzs – nyáron a szájfény –, a szemceruza és a szemhéjpúder is egyre inkább alapterméknek számít.

A tökéletes kinézetért
Szakértőink szerint az idősebb korosztály jellemzően a rúzs mellett voksol, a fiatalabbak inkább szájfényt használnak, hideg időben is. Ebben a termékkategóriában világszerte folyamatos az innováció. Tavaly nyáron vezette be a Maybelline a Watershine Elixír nevű ajakrúzst, melynek csomagolása forradalmian újnak számított a piacon. Ennek sikerét szeretnék idén megismételni a termék egy továbbfejlesztett változatával, mely nem csak csillogóvá, de dúsabbá is varázsolja az ajkakat.
Innovációban a Coty sem maradt el versenytársaitól, tavasszal jelentek meg a piacon egy új, magas fényű ajakrúzzsal, de bővítették a szortimentet egy hidratáló-energizáló alapozóval, körömápolókkal, és egy innovatív, trendi szempillaspirállal is.
Az alaptermékek mellett fejlődnek a kiegészítők is, mint például a szemhéjpúder. A L’Orèal Paris 2008-as újdonsága az ásványi sminkek megjelenése volt, a termékcsalád az alapozón kívül pirosítót és szemhéjpúdert is tartalmaz.
A s-he stylezone márkából folyamatosan kínál újdonságokat a dm. A szemet is vonzó kék állványokon bronzpúder, hab állagú alapozó, pirosító és szemhéjpúder, kaviárkivonatot tartalmazó szempillaspirál, körömápoló olajstift várja az újdonságokra fogékony vásárlókat.

A nyár a körömlakk szezonja
A körömlakk színét a legtöbb nő úgy választja, hogy ne csak általános hangulatához, de aznapi viseletéhez is passzoljon. Nyáron az ápoltság jele a láb körmeinek kifestése is, így ebben az időszakban a körömlakkforgalom ugrásszerűen megnövekedik. A színek tekintetében óriási a kínálat minden márkában. Előny a gyorsan száradás és az ápoló anyagok, de a műköröm terjedésével ezek háttérbe szorulnak. Az idei évben a sminkekhez hasonlóan a természetesség dívik, de a londoni divathét őszi kollekcióját figyelve már biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan nálunk is tömegesen felbukkannak a mélykékre festett körmű lányok-asszonyok.
Körömlakk-kategóriában az Astor mindig erős volt, ez az óriási színválasztéknak és a folyamatos újításoknak, például a Lycra összetevőnek köszönhető. A Coty Miss Sporty márkája a mennyiségi eladásokban van az élen. A Miss Sporty Lasting Colour termékcsalád és a Rimmel 60sec lakkok is most újulnak meg.
− A dm üzletek polcain nyáron a s-he stylezone színes világának megfelelően élénk színű (zöld, kék, citromsárga, erős narancssárga) mini körömlakkok jelennek majd meg – tájékoztat Csoknyainé Horváth Gertrúd.
Kialakulóban van egy igény a professzionális házimanikűr-termékek iránt. Az otthoni kikapcsolódás részévé válik a fürdőzés, az aromaterápia alkalmazása, mely után a hölgyek szeretik maguk ápolni kezeiket. Ehhez az Astor egy külön termékcsaládot vezetett be ősszel, amely a dm 120 üzletében külön regálon vásárolható meg. A displayen tájékoztató anyagot találnak a vásárlók, hogy tudják, speciális problémáikra melyik termék nyújt megoldást.

Kipróbálás, tanácsok, katalógus
Dekorkozmetikában nem igazán márkahűek a fogyasztók, inkább az impulzivitás a jellemző. A vásárlók nyitottak az újdonságokra, innovációkra. Választáskor az ár mellett fontos tényező a minőség, illetve a színek tekintetében a divattrendekkel összhangban lévő színárnyalat. Az általunk megkérdezett szakemberek szerint nem jellemző a kannibalizáció, a piacon bőven van helye az újonnan megjelenő, színvonalas termékeknek. A verseny azonban éles, mert a vásárlók döntését direkt módon befolyásolja, hogy a legtöbb értékesítési ponton mód nyílik a termék azonnali kipróbálására is.
A Maybelline, és a L’Orèal Paris dekorkozmetikumok megtalálhatók a legtöbb szuper- és hipermarketláncban is, de a dekorkozmetikumok legfontosabb értékesítési csatornáját minden márka számára a drogériák jelentik, ahol nem ritkán szakértő hoszteszek segítik a vásárlókat.
A dm évente kétszer dekorka-talógust készít, melyben az aktuális sminktrendekre hívja fel a figyelmet, és külön dekorkozmetikai kuponfüzettel kínál pluszkedvezményeket a vásárlóknak. Ebben az időszakban bizonyos üzletekben sminkelésre is jelentkezhetnek a hölgyek.
– Legfontosabb instore eszközünk az állvány. Igyekszünk minél innovatívabb és figyelemfelkeltőbb POS-eszközökkel időről időre megújítani megjelenésünket. Ügyelünk arra, hogy az állvány mindig tiszta és rendezett legyen, mert a termék minőségének megítélésében szerepet játszik ez az eszköz is – hangsúlyozza lapunknak Witsch Gerda.
Erős-Hajdú Szilvia

Kapcsolódó cikkeink