Színes és izgalmas év vár az OREO-ra!
Az OREO keksz Amerikából származik. 1912-ben kezdték el először gyártani, és az elmúlt több mint száz évben meghódította az egész világot. A világ első számú keksz márkájává nőtte ki magát. Döbbenetes számok jellemzik: több mint 40 billió darab kekszet gyártanak évente, és a közösségi médiában is már 43 millióan követik a márkát. Ilyen rajongótáborral igazán kevés márka büszkélkedhet.
Hazánkba 2015-ben érkezett meg az OREO, és a világ legnagyobb keksz márkájához híven kimagasló eredményekkel debütált a piacon. Az integrált marketing- és kereskedelmi kampánynak köszönhetően rendkívül rövid idő alatt közel ötszázalékos értékbeni piacrészt ért el, ami a valaha volt egyik legsikeresebb kekszbevezetéssé tette az OREO megjelenését. Az azóta eltelt időben az alapportfólió, a vaníliás ízvariáns többféle kiszerelésének népszerűsítése és erősítése, valamint a márka imázsának megszilárdítása volt a cél. A robbanásszerű hazai bevezetés és markáns piaci részesedés megszerzése után a monoportfólió mögött némileg lassult a márka növekedése. Ezért is kiemelkedő a 2019-es év az OREO számára, hiszen újabb növekedési motorokat kapcsolunk be a biztos és fenntartható növekedés érdekében. Az OREO márka az európai piacon az utóbbi években folyamatos és dupla számjegyű növekedést produkál; az öreg kontinensen több mint 420 millió dolláros árbevételt realizált 2018-ban. Az intenzív növekedés mögött a folyamatos európai terjeszkedés és az innovációs fejlesztések állnak, melyek széles körben elérhetőek az egyes piacok számára is. Ezt a páratlan lehetőséget Magyarországon is szeretnénk kihasználni.
Az OREO 2019-ben újabb fokozatra kapcsol, és első lépésként egy megújult, izgalmas portfólió kerül bevezetésre, melyet széles körű, egész éves marketing és kereskedelmi támogatás fog kiegészíteni. Az új portfólió bevezetésével az a célunk, hogy megmutassuk, milyen izgalmas az OREO márka, és hogy minden jelenlegi és jövendőbeli fogyasztónk biztosan megtalálja a kedvencét egy olyan új, hengeres kiszerelésben, amely Európában a legkedveltebb formátum. Az Original, azaz alap vaníliás íz, és Double Stuff, azaz duplakrém mellett előrukkolunk a Choco Brownie ízzel, illetve márciustól visszatér a nagy kedvenc, a Strawberry CheeseCake is. Az integrált marketing- és kereskedelmi kampány februártól veszi kezdetét, mely több hullámban egészen az év végéig fog tartani, így a fogyasztók számos ponton fognak találkozni a megújult OREO kommunikációval és portfólióval. Többek között reklámfilmmel, közterületi megjelenésekkel, online támogatással, mintaszórással és kóstoltatással, valamint bolti aktivációkkal készülünk. 2019 az OREO éve! (x)
Kapcsolódó cikkeink
Új időszámítás az Oreo-nál
Social nyereményjátékkal startolt, a napokban pedig lokális fókuszú kommunikációval erősít…
Tovább olvasom >Limitált kiadású Selena Gomez Oreo kekszeket dob piacra a Mondelēz
A Mondelēz International bejelentette, hogy júniusban limitált kiadású Selena Gomez…
Tovább olvasom >Új Besties: a Coca-Cola® és az OREO® a barátságot ünnepli közös, limitált kiadású üdítőjével
„Besties”, azaz örök barátok – a két ikonikus márka, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >