Szijjártó: a turisztikai szektor támogatásával az élet normalizálását és a magyar gazdaságot is segíti a kormány
A turizmus a koronavírus-járvány legnagyobb gazdasági vesztesei közé tartozott, ezért a kormány támogatja a szektor fejlesztését, és ezzel újabb lépést tesz az élet normalizálása felé – jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vízi gyerekparadicsom ünnepélyes alapkőletételén a Gyulai Várfürdőben.

A kormány támogatja a járvány legnagyobb vesztesei közé tartozó turizmust
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban a magyar turisztikai ágazat is nagy nehézségekkel nézett szembe, ezért hatósági intézkedésekre volt szükség.
Rámutatott, hogy a versenyképesség növelése érdekében a kormány ezen a területen is a fejlesztések finanszírozására fordította a költségvetési forrásokat. Hozzátette: a támogatásokkal kiegészülve, a magyar turizmusnak hatalmas segítséget jelentett a belföldi vendéglátás, ugyanis tavaly csaknem tízmillió ember 29 millió vendégéjszakát töltött el az ország szálláshelyein, ami 2020-hoz viszonyítva 25 százalékos növekedés.
„Minden rosszban van valami jó: újra bebizonyosodott, hogy mi, magyarok, igenis kíváncsiak vagyunk a saját hazánkra” – jelentette ki.
Aláhúzta, hogy a Gyulai Várfürdő Magyarország egyik legkedveltebb célpontja, ami indokolja a 90 százalékos állami támogatással megvalósuló, mintegy 3,2 milliárd forintos bővítést. A Vízi gyermekparadicsom átfogó rekonstrukciója és a főépület átépítése pedig nagyban hozzájárul majd a térség vonzerejének növekedéséhez.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a Kisfaludy program keretében országszerte negyven új szálloda épül, illetve 14 ezer magánszálláshely, közel 600 panzió és 114 strand korszerűsödik.
Tájékoztatása szerint emellett felfüggesztették az idegenforgalmi adókat és a cégek által fizetett turizmusfejlesztési hozzájárulást.
Elmondta, a magyar gazdasági teljesítmény 10-11 százaléka a turizmusból és vendéglátásból származik normális körülmények között, és ezen belül is a fürdők játsszák a vezető szerepet.
Magyarország a koronavírus elleni gyors és hatékony oltási kampánynak köszönhetően újabb lépéseket tesz az élet normalizálása felé – szögezte le. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visit Hungary: átlépte az ötmilliós vendégszámot, és továbbra is dübörög a magyar turizmus
Idén még a tavalyi turisztikai rekordévhez képest is tizenegy nappal…
Tovább olvasom >Drágulás ide vagy oda: nyáron is töretlen a magyarok utazási kedve
A mediterrán tengerparti nyaralások a legnépszerűbbek idén is, miközben Bulgária…
Tovább olvasom >Szorosabbá válnak a magyar-szaudi kereskedelmi is turisztikai kapcsolatok
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja, hogy a magyar…
Tovább olvasom >További cikkeink
Filantróp megközelítéssel
Jelentős előrelépést ért el a munkaerőpiaci befogadás előmozdítása terén a…
Tovább olvasom >Az első főzőcsatornánk
A hazai gasztronómia fejlődésében komoly közvetett szerepet játszottak a világ…
Tovább olvasom >Drágulás ide vagy oda: nyáron is töretlen a magyarok utazási kedve
A mediterrán tengerparti nyaralások a legnépszerűbbek idén is, miközben Bulgária…
Tovább olvasom >