Szijjártó: a kínai cégek számára Magyarország a fő beruházási célpont Közép-Európában
– Egyértelmű sikertörténetnek bizonyult a kormány keleti nyitás stratégiája, ami abból is látszik, hogy mára Magyarország lett a kínai vállalatok első számú beruházási célpontja Közép-Európában – jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Kedvelik a kínai cégek Magyarországot
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a S.E.G.A. Hungary Kft. járműipari vállalat szirmabesenyői gyártócsarnokának átadóján vett részt, amelyen egy új kutatás-fejlesztési projektet is bejelentettek. A kínai érdekeltségű cég a Miskolchoz közeli településen hozza létre legnagyobb európai üzemét, ahol a legkorszerűbb indítómotorokat és generátorokat állítja majd elő. Az állam 1,3 milliárd forint támogatást nyújt az összesen 4,5 milliárd forintos beruházási programhoz, amelynek nyomán 40 újabb mérnököt vesz fel a társaság, amellett, hogy megőrzi jelenlegi 1426 munkavállalóját.
Beszédében a miniszter rámutatott: az elmúlt 10-15 év nagy változásokat hozott a világgazdaságban, és ezt a folyamatot még fel is gyorsította a koronavírus-járvány, illetve az azt kísérő gazdasági válság.
„Globálisan minden iparágban átalakulnak az erőviszonyok. Az új világgazdasági korszak kezdete rendkívül éles versennyel jön el, amely a gazdasági kapacitások világszintű újraelosztásáért zajlik” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy újrarendeződés alatt áll a viszonyrendszer Kelet és Nyugat között. Szerinte ezt jól mutatja, hogy míg 2007-ben a globális beruházások 80 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és csak 20 százalékát keletiből, a tavalyi „fekete évben” ez az arány teljesen megfordult: a Kelet részesedése 70 százalékosra nőtt, a Nyugaté 30 százalékosra csökkent.
Kitért arra is, hogy pénzügyi források tekintetében a keleti világ versenyképessé vált, s eközben a technológiai lemaradását is ledolgozta, a rendelkezésre álló munkaerőt illetően pedig mindig is a Nyugat előtt járt. Aláhúzta: 2007 és 2020 között a keleti országok megduplázták saját gazdasági teljesítményüket, és mára a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete is ebben a térség található.
Szijjártó Péter „egyértelmű sikertörténetnek” nevezte a keleti nyitás stratégiáját, és közölte, hogy Magyarországon 2019-ben Dél-Korea, majd 2020-ban Kína volt a legnagyobb beruházó, idén pedig egyelőre verseny van a két ország között.
„Nem túlzás leszögezni, hogy a kínai vállalatok számára Közép-Európában Magyarország az első számú beruházási célpont. Ebből Magyarország, a magyar gazdaság és a magyar emberek is sokat profitálhattak és profitálhatnak” – jelentette ki.
„Mi azt csináljuk, amit mondunk. Ellentétben azokkal a nyugat-európai országokkal, amelyekkel rendszerint versenyzünk ezen beruházásokért, de ők a kommunikációs szinten kicsit más álláspontot képviselnek, mint a valóságban” – tette hozzá.
Ezután kiemelte, hogy Kína Magyarország ötödik legfontosabb kereskedelmi partnere, és a kétoldalú kereskedelmi forgalom az idei év első nyolc hónapjában 21 százalékkal nőtt.
Végezetül arról is beszámolt, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopát továbbra is az autóipar jelenti, ez a szektor adja a teljes feldolgozóipari kibocsátás 30 százalékát. Mint mondta, az iparág a globális nehézségek ellenére jól teljesít, idén szeptember végére 7100 milliárd forint termelési értéket állított elő, s jelenleg 155 ezer embernek ad munkát, miközben exporthányada 90 százalékos.
„A világ autóipara forradalmi megújuláson megy keresztül, aminek a tempóját keletről diktálják” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy alapvető érdeke Magyarországnak ezen vállalatokat hazánkba csábítani. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Májusban tovább nőtt Kína ipari termelése és kiskereskedelmi forgalma
Májusban tovább nőtt az ipari termelés Kínában, de hat hónapja…
Tovább olvasom >Meddig várhatnak még ki a nagyvállalatok a beruházásokkal?
Fél éve stagnál a nagyvállalatok beruházási hajlandósága – derült ki…
Tovább olvasom >KSH: 2025 első negyedévében 12,1 százalékkal esett vissza a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >További cikkeink
A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >Fulfilment szolgáltatást vezet be Európában az AliExpress
Új logisztikai szolgáltatást indít Európában az AliExpress Local+ néven, amely…
Tovább olvasom >