Nyolc százalékkal nőtt a külkereskedelmi forgalom Oroszországgal

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 10. 30. 09:20

Az év első hét hónapjában 8,1 százalékkal nőtt a külkereskedelmi forgalmunk Oroszországgal az előző évhez képest, és összesen 7,1 milliárd dollárt ért el – mondta Szijjártó Péter magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos a VI. Magyar-Orosz Nemzetközi Gazdasági Fórum és Üzletember Találkozón Budapesten.

Moszkva

A tanácskozást megnyitó beszédében a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hangsúlyozta: az oroszországi export 11 százalékkal, az import pedig 7 százalékkal nőtt, gyorsabban nő a kivitel, mint a behozatal. További pozitív folyamatnak nevezte, hogy az exporton belül a mezőgazdasági és élelmiszeripari kivitel 22 százalékkal emelkedett, és az exportszerkezetben is kimutatható az átrendeződés ezeknek a termékeknek a javára.

A világpolitikában zajló átrendeződésnek még nem látszik a vége, de a válság utáni nemzetközi gazdasági életben Oroszország vezető szerepe biztosra vehető – mondta az államtitkár. Hozzátette: ez jó hír Magyarországnak, mivel Oroszország a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerünk, az EU-n kívüli országok rangsorában pedig az első.

A két ország nemcsak a magas, tavaly mintegy 11,6 milliárd dollárt kitevő kereskedelmi forgalom miatt stratégiai partnere egymásnak, hanem azért is, mert Oroszországnak kulcsszerepe van a magyar energiabiztonságban, Magyarország pedig az orosz élelmiszerbiztonság szempontjából kezd kulcsszerepet játszani.

Kiemelte: a magyar exportszerkezet rendkívül egyoldalú, mivel a kivitel háromnegyede az EU-ba irányul, ezen a helyzeten változtatni kell. A magyar külgazdasági stratégia alapvetése az exportszerkezet kiegyensúlyozása, ebben a kormány Oroszországnak komoly szerepet szán. Emlékeztetett arra, hogy a két miniszterelnök januári megállapodása értelmében fokozatosan csökkentik a meglévő mintegy 5 milliárd dolláros magyar külkereskedelmi deficitet, az első hét hónap eredménye alapján már látszanak a pozitív jelek a magyar-orosz külkereskedelmi forgalom alakulásában. Az exportszerkezet módosulásáról közölte: az élelmiszeripar és a mezőgazdaság aránya 8-ról 10 százalékra nőtt.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a kormány több konkrét eszközzel segíti a magyar élelmiszerexport oroszországi bővítését. Az egyik az idén tavasszal a Quaestor-csoport által nyitott moszkvai magyar kereskedőház, amely a magyar cégek exportját segíti elő. Tárgyalásokat folytatnak a Quaestorral arról, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. tulajdonrészt szerez a cégben – tette hozzá. Az egyik legnagyobb oroszországi kiskereskedelmi hálózattal pedig magyarországi logisztikai központ létesítéséről tárgyalnak, és ugyanez a cég jelentősen növelné magyarországi élelmiszeripari és mezőgazdasági beszerzéseit is. A kormánybiztos a megállapodás részleteiről a tárgyalások lezárultával ígért részletes tájékoztatást.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság legutóbbi ülésén megállapodtak az orosz mezőgazdasági miniszterrel arról, hogy a két tárca az export növelése érdekében közös akciótervet dolgoz ki, amelynek része közös vállalatok létesítése. A légiközlekedésben a Wizz Air napi rendszerességűre sűríti a szeptember óta üzemelő Budapest-Moszkva járatát, és tárgyalnak szentpétervári járat indításáról is.

Az export-import kapcsolatok finanszírozása az Eximbank és a Szberbank stratégiai megállapodásával az eddiginél stabilabbá válik, és a két ország közötti roamingdíjak csökkentéséről is egyeztetések kezdődtek – sorolta. Fontosnak nevezte, hogy a magyar cégek minél több oroszországi tenderen el tudjanak indulni, tárgyalnak például egy hazai cég részvételéről egy orosz gyermekkórház megépítésében. A kormány segíti a magyar vállalatokat a külpiaci tendereken indulásban a jogszabályok adta keretek között. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink