Szigorodó szabványok a biztonságos élelmiszerekért

Az elmúlt időszakban hangos volt a média az élelmiszerbotrányoktól. Valóban veszélyesek az élelmiszereink? Erre a kérdésre a válasz nem egyszerű, az viszont tény, hogy ahogy az élelmiszer-kereskedelem globalizálódik, úgy egységesülnek és szigorodnak a beszállítókra vonatkozó előírások is. Az EU élelmiszer-szabályozása a 2000-es évektől folyamatosan átalakul. Új szemlélet érvényesül: a „from farm to fork”, azaz a „szántóföldtől az asztalig” koncepció, amely szerint az élelmiszerlánc minden szereplője felelős az élelmiszer-biztonságért. A hangsúly az egyes élelmiszerlánci szereplők felelősségén van.
Az egyes tagországok hatóságainak mozgástere csökkent. Például, ha egy EU-tagországban gyártott élelmiszert egy másik országban akarnak forgalmazni, akkor azt nem kell az értékesítési országban a hatósággal engedélyeztetni. Ugyanakkor, ha gyanú merül fel, hogy egy élelmiszer nem biztonságos, akkor a hatóság beavatkozik, illetve értesíti más tagországok hatóságait is.

Szabványok tömkelege
Az EU-s élelmiszerjog megfelelően szabályozza az egyes szereplők kötelezettségeit és hatáskörét is, ugyanakkor ez a szabályozási rendszer számos esetben csak a kereteket és az általános szabályokat adja meg. Györfi László Tamás, a TÜV Rheinland InterCert élelmiszer-biztonsági szakterület vezetője szerint az élelmiszerláncban tevékenykedő szervezet is sokat tehet az élelmiszerek biztonságáért. Elsősorban azt, hogy olyan rendszereket használ, amelyek segítik a tevékenységre jellemző élelmiszer-biztonsági kockázatok felmérését, és azok kezelését.
Ilyen a HACCP-rendszer, amelynek alapelveit régóta ismerik az élelmiszer-előállítók. Ez a rendszer mára kötelezővé vált minden EU-tagállamban. A HACCP az alapja minden más élelmiszer-biztonsági szabványnak, előírásnak.
A szakértő tájékoztatása szerint 2005-ben a HACCP-re alapozva megjelent az új nemzetközi szabvány, az ISO 22000. Ez a szabvány meghatározza egy élelmiszer-biztonsági irányítási rendszer működésének követelményeit, összekapcsolva egymással a négy elfogadott fő elemet: interaktív kommunikáció az élelmiszerláncon belül; rendszerirányítás; előfeltételi (prerekvizit) programok; HACCP-alapelvek.

Nemzeti és cégspecifikus előírások
Az általánosan – az élelmiszerlánc minden szereplője által – használható ISO 22000 szabvány mellett számos más szabvány is az élelmiszer-biztonságot szolgálja. Ezeket a szabványokat különböző szervezetek dolgozták ki, és jelentőségük abban áll, hogy az élelmiszerlánc egyes szereplőit célozzák meg, szektorspecifikus követelményeket is megfogalmaznak.
Például az EurepGAP frisszöldség- és gyümölcsszabványt az Euro-Retailer Produce Working Groupba (EUREP) tömörülő, európai kiskereskedelmi láncok, valamint szakmai szervezetek alkották meg.
Az európai nagy kereskedelmi láncoknál az utóbbi időkben nagymértékben nőtt a saját márkás termékek forgalmazása. Ezért a kereskedelmi láncokat tömörítő szervezetek is kidolgozták saját követelményrendszereiket, amelyeket a szállítóiktól megkövetelnek. Ezen szabványoknak két főbb vonulata alakult ki. Az angol BRC kidolgozta és bevezette a BRC Global Standard Food nevű szabványt. A német HDE az IFS (International Food Standard) szabványt dolgozta ki, amelyhez csatlakoztak a francia kereskedelmi szervezet, az FCD tagjai is. A két szabványban sok az átfedés.

Kövessük a terméket!
– A nyomon követés iránti igény – az egészségügyön kívül – egyetlenegy más szektorban sem jelenik meg olyan határozottan és direkten, mint az élelmiszerszektorban – mondja Kétszeri Dávid, a GS1 vezető szakértője.
Az újabb és újabb világ- és európai szintű élelmiszer-ipari válságok, átcímkézési esetek alapvetően rendítették meg a fogyasztók bizalmát a kereskedelmi forgalmazásban kapható élelmiszerekkel szemben. Ennek köszönhetően egyáltalán nem meglepő, ha az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos európai uniós törvénykezés egyre szigorodik.
A szabványok és rendeletek viszonylag új elemének számítanak az élelmiszerek nyomon követhetőségére vonatkozó előírások. A nyomon követhetőség mint elvárás megjelenése nem meglepő, hiszen élelmiszerekkel kapcsolatos krízis esetén jól működő nyomon követési rendszerek nélkül elképzelhetetlen lenne a hatékony termékvisszavonás és termékkivonás.
A fő kérdés azonban: hogyan lehet ezeknek az új elvárásoknak jól megfelelni az egyre árérzékenyebb világunkban. A megfelelés szükséges és elengedhetetlen eszköze a nyomon követhetőséget biztosító rendszerek kiépítése.
Gyakorlati példák szemléltetik, hogy jól működő rendszer nem képzelhető el a csomagolás és azonosítás összehangolt egysége nélkül. Úgyszintén nem nélkülözhetők az automatikus adatgyűjtő rendszerek, amelyekből messze kiemelten kell említeni a vonalkódos és rádiófrekvenciás adathordozók elsődlegességét.
Napjainkban az élelmiszer-biztonság és annak egyik feltétele, a nyomon követhetőség már nem egy extra hozzáadott érték, hanem egy minimumelvárás, amelynek – költségeivel együtt – bele kell illeszkednie az élelmiszer-vállalkozók termelési és kereskedelmi folyamataiba.

Globális jelölések
Kétszeri Dávid szerint a nyomon követett egységek és helyek egyértelmű, globálisan alkalmazható egyedi azonosítására és jelölésére van szükség. A rendszerben szereplő árunak, élelmiszernek és helynek tehát egyedi azonosítóval kell rendelkeznie. Ugyanakkor a nyomon követés megköveteli az előre egyeztetett adatok, információk rögzítését, tárolását és továbbítását. Fontos, hogy az ellátási lánc egészében gondoskodjunk a kapcsolódási és megfeleltetési pontok helyes menedzsmentjéről. A szakember szerint a nyomon követés alapvető feltétele, hogy a termékek fizikai mozgásával egyidejűleg a rájuk vonatkozó adatok, információk is szabadon áramoljanak.
Vass Enikő