Szeretjük a paradicsomot és a paprikát
A paradicsom és a paprika toplistás a magyarok zöldségfogyasztási ranglistáján a 9 és 12 százalékos részesedésükkel. Évtizedes összevetésben pedig növekedett az egy főre jutó zöldség- és gyümölcsfogyasztás – írja az agrarszektor.hu a több mint 500 termelővel együttműködő szentesi DélKerTÉSZ közlése alapján. Bár a zöldségtermelést befolyásolja az időjárás, a DélKerTÉSZ-nek már van megoldása arra, hogy az ebből adódó kockázatot minimalizálja.
A lecsó alapvető alkatrészei, a paradicsom és a paprika előkelő helyen szerepel a magyar konyhákban és a KSH adatai szerint évtizedes összevetésben növekedett az egy főre jutó zöldség- és gyümölcsfogyasztás is. 2010-ben ugyanis fejenként átlagosan kevesebb mint 38 kiló gyümölcs fogyott, 2019-ben viszont meghaladta az 53 kilót a fogyasztás. A burgonya nélkül számolt összesített zöldségfogyasztás szintén nőtt: 2010-ben 48 kilót tett ki, kilenc évvel később pedig már 53 kiló jutott egy-egy főre. A zöldségfogyasztáson belül a burgonya részesedése a legnagyobb, 43 százalékot tesz ki, de legnépszerűbb ötben ott van még a zöldpaprika és a paradicsom is 9 és 12 százalékos részesedéssel, a vöröshagyma, a sárgarépa és a káposztafélék mellett – derül ki az évente több ezer tonna paradicsomot és paprikát értékesítő DélKerTÉSZ friss összeállításából, amely a magyarok zöldségfogyasztási szokásairól ad részletesebb képet.
A magyarok 2010-ben fejenként 4,5 kiló paradicsomot és 4,6 kiló zöldpaprikát fogyasztottak, a tavalyelőtti évet viszont 6,5 kilós paradicsom-, illetve 5 kilós paprikafogyasztással zárták. Ebben az összevetésben a paradicsom esetében 44 százalékos, a paprikánál pedig 9 százalékos volt a növekedés.
Tény, hogy a tíz-tizenegy évvel ezelőtti szinthez képest nőtt a paradicsom- és paprikafogyasztás, de nincs szó általános, évről évre történő bővülésről. Vannak kedvezőbb és kevésbé jó évek, ez függ a termésmennyiségtől, az időjárásról, termesztéstechnológiai sikerektől és az árak alakulásától is
– mondta Nagypéter Sándor, a szentesi DélKerTÉSZ elnöke. Az utóbbi öt évben a 2018-as év volt a csúcs, akkor az egy főre jutó paradicsomfogyasztás átlagosan 7,6 kiló volt, a zöldpaprika pedig 5,4 kilós eredményt ért el.
Ki lehet kerülni az időjárási viszontagságokat?
A gyümölcs- és zöldségtermesztést, ezen belül a kulcsfontosságú a termésátlagokat nagyban befolyásolja az időjárás alakulása. A DélKerTÉSZ éppen ezért az úgynevezett talajnélküli zöldségtermesztést egyre inkább preferálja. Szentes egyébként a legfontosabb hajtatókörzetek egyike, így a DélKerTÉSZ-nél a zöldségtermesztés nem szabadföldön történik, így a külső környezetnek nincsenek annyire kitéve a termelők. A gyakorlatban ez úgy néz ki, szinte izolált környezeti viszonyok között, talaj nélkül fejlődnek a zöldségek, többek között a paprikák és paradicsomok is.
A szabályozott környezetben történő zöldségtermelés a klímaváltozás miatt szélsőségessé váló időjárás miatt egyre nagyobb szerepet kaphat, hiszen a külső környezetnek nincs annyira kitéve terméshozam. Ráadásul a fűtött növényházakban termálvízzel oldják meg a fűtést, ami szintén környezetbarát megoldás – tette hozzá Nagypéter Sándor. A DélKerTÉSZ-nél egyébként az idei év kedvezően alakul: a friss piaci termékeknél, többek között a paprikánál és a paradicsomnál 28,3 ezer tonnára szerződtek a termelők, ez pedig közel 30 százalékos bővülésnek felel meg a 2020-as 22,14 ezer tonnához viszonyítva. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Sokszínű szezon: változó trendek az európai spárgapiacon
A 2024-es spárgaszezon is megerősítette, hogy Európa egyik legnépszerűbb tavaszi…
Tovább olvasom >A Paradicsom még odébb van
A hazai zöldségek-gyümölcsök választékának szélesítése az üzletekben a kormányzat, a…
Tovább olvasom >Tatayoyo – Trópusi ízvilágú paprika
A Tatayoyo paprika számos újdonsággal és termékelőnnyel rendelkezik, amelyek hozzájárulnak…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >