Szerényebb húsfogyasztás egyenlő mérséklődő globális felmelegedés?

Szerző: Trade Horeca Dátum: 2012. 11. 06. 10:56

Ha egy főzőműsorban összekevernénk Jamie Oliver természetességét és Keith Floyd szellemességét Buday Péter egyszerűségével, akkor kapnánk meg Mark Bittmannak a New York Times honlapján bemutatott 4-5 perces gasztro-videói hangulatát. Bittman „főállásban” a lap gasztronómiai újságírója, cikkei állítólag rendkívül népszerűek. Ellensége a túlzott húsfogyasztásnak – e témáról szól az a publikációja is, amit a hejszakacsok.hu fordíttatott le és jelentetett meg a napokban.

Nem kell valóságos filozófiai rendszerrel rendelkeznünk ahhoz, hogy megértsük, ha kevesebb húst fogyasztanánk, a végelszámoláskor jobban járnánk. Ha egyébként a húsfeldolgozás csak csekély összegbe, esetleg semennyibe nem kerülne a környezetünknek, a közegészségügynek vagy az állattartóknak, etikai okokból akkor is elgondolkozhatnánk rajta, vajon táplálékszerzés céljából öljünk-e még több állatot.


Kellő mennyiségű pragmatikus indokot tudunk felsorolni, hogy miért kellene kevesebb húst és állati terméket fogyasztanunk, s bár az érveimet egyszer már kifejtettem, mégis úgy érzem, folytatnom kell az okfejtést.
Öt évvel ezelőtt az ENSZ Élelmiszer és Mezőgazdasági Szervezete „Livestock’s Long Shadow” címmel egy olyan tanulmányt közölt, melyből kiderült, hogy az üvegházhatású gázok 18 százalékáért a növekvő állatfeldolgozás a felelős. Riasztó számok.

Néhány évvel később aztán szárnyra kelt a hír, miszerint a fent becsült érték lehet, hogy túlságosan óvatos volt. A Világbank két környezeti specialistája, Robert Goodland (a bank korábbi vezető környezeti tanácsadója) és Jeff Anhang a World Watch-ban publikált cikkükben ugyanezt az arányt 51 százalékra saccolták. Első ránézésre hihetetlennek tűnik az adat, de Goodland ezen a héten a következőket írta hozzám intézett levelében: „Ezért a mennyiségű gázért nem közvetlenül az állatok a felelősek. De az üvegházhatású gázok általánosan elfogadott számítási szabályait alapul véve a közvetett emissziót is bele kell vennünk ebbe az értékbe, főleg amikor ilyen óriási számokról van szó, és amikor ennyire sürgető, hogy mérsékeljük azokat.”

A pontos százalék nem is annyira számít, a lényeg, hogy néhány ember kiállt az állatfeldolgozásból származó üvegházhatású gázok redukálásáért. Míg a legtöbb klímakutató új energiaforrások után szimatol – ami nem lehet elég hamar hatékony és nem lehet belőlük eleget gyártani–, addig mi gyakran figyelmen kívül hagyjuk, hogy sokkal egyszerűbben, étkezési szokásaink megváltoztatásával is orvosolhatnánk a problémát.

A statisztikák szerint az Államokban valamennyivel kevesebb húst eszünk az elmúlt évekhez képest, ami ugyan dicséretes, de évente egy átlag amerikai még így is 100 kilónyi húst fogyaszt el. Nem számít, hogy a számok egy-egy országon belül hogyan változnak, hiszen világviszonylatban így is rossz irányba halad a statisztika. Kínában a húsfogyasztás ma kétszerese az államokbeli adatoknak (1978-ben még a harmada volt), pedig fejenként még mindig kétszer annyi húst fogyasztanak az amerikaiak, mint az ázsiai országban élők. A múltban a kínaiaktól lehetett volna mit tanulni táplálkozás terén, de úgy tűnik, mára az étkezési szokásaink is globalizálódnak.

A többség egyébként nem aggódik a globális felmelegedés miatt: tudatlanok vagyunk, és azt gondoljuk, hogy a Föld természetes készletei kimeríthetetlenek – ami utoljára 100 évvel ezelőtt volt helytálló kijelentés– és rendíthetetlenül bízunk a technológiában, ami majd megoldja a problémáinkat, vagy ha nem, hát elköltözünk innen. Pedig ha hinnénk a valóságnak és olyan világot szeretnénk itt hagyni a gyermekeinknek, amiben ők is örömüket lelik, akkor bizony elkezdhetnénk foglalkozni az üggyel.

Bevezetésképp: Földünk jó eséllyel ki fog fogyni a tiszta vízből, bizonyos becslések eközben megállapították, hogy százszor több (kb. 2500 gallon) vízre van szükség egy fél kilónyi gabonán tartott szarvasmarha húsának előállításához, mint fél kilónyi búza termesztéséhez. Termőföldjeink száma is apad: ma a világ szárazföldterületének kb. 45 százalékán folyik közvetlenül vagy közvetve állattartás, az erdőket pedig azért irtják ki, hogy újabb és újabb legelőket nyerjenek az állatoknak, ezzel egy időben viszont a Föld egyre képtelenebb felvenni a harcot az üvegházhatású gázokkal szemben, amiben a fák óriási segítséget nyújthatnának.

Ennél is tovább megyek és szeretném felhívni a figyelmet az óriási fosszilikus üzemanyag- és foszforkeresetünkre, az elképesztő mértékű antibiotikum fogyasztásunkra és az egészségünkre ártalmas életmódbeli betegségek növekedésére.

És itt a lényeg: ritka, hogy egy komoly problémának egyszerű megoldása legyen, de ez pont egy ilyen helyzet. A klímaváltozást anélkül is befolyásolhatjuk, hogy új autókat találnánk fel, milliárdokat költenénk tömegközlekedésre vagy billiárdokat új energiaforrásokra, habár ezek nem csak, hogy kívánatosak, de szükségesek is.

Várakozásaink közben elkezdhetnénk kevesebb húst enni, mondjuk már holnaptól. Ez olyasmi, amihez semmiféle technikai vívmányra nincs szükség, bármelyikünk megteheti. A sok egyéni döntés komoly eredményhez vezethet, és szó szerint megmenthetjük a világot. És igen, talán tényleg így kellene beszélnünk a dologról. Hősök lehetnénk, mint Bruce Willis az Armageddon-ban, csak egy kicsit visszafogottabban áldoznánk fel magunkat. (Ha az égőidet energiatakarékosra cseréled, miért nem eszel több salátát?)

Ha a hús iránti globális étvágy egyre csak nő, hamarosan gondban leszünk annak kielégítésével. De nem számít, hogy mekkora profitot termelnek a feldolgozók, az általuk okozott károk a mi vesztünket fogják okozni.
Át kell gondolnunk, hogy ilyen körülmények között is akarunk-e húst enni. Minden más etikátlan lenne.

Forrás: The New York Times, Mark Bittman, 2012. május
Fordította: Kígyós Adrienn

Kapcsolódó cikkeink