Szeptembertől lehet állásra jelentkezni az új Ikeához
Jövő tavasszal nyílik meg a svéd IKEA áruházlánc új áruháza Soroksáron, a munkaerő-toborzás szeptemberben kezdődik – mondta Varga-Nagy Eszter, az áruházlánc kommunikációs vezetője sajtótájékoztatót követően az MTI-nek kedden.
Hozzátette: az új áruház megnyitásával a dolgozóik létszáma több mint 300-zal bővül Magyarországon. A dolgozók kiválasztási rendszere érték- és kompetenciaalapú, és nemcsak az iskolai végzettséget veszik figyelembe. A meghirdetett pozíciók az áruház honlapján és a nagyobb álláskereső portálokon szeptember 5-től lesznek elérhetők – mondta.
A mintegy 16,8 milliárd forintos beruházással megépülő áruház az IKEA harmadik áruháza lesz Magyarországon, az épület szerkezete 70 százalékban elkészült – tájékoztatott a kommunikációs vezető.
Az IKEA a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje, összesen 330 áruházzal rendelkezik 28 országban, franchise rendszerében pedig több mint 40 áruház üzemel.
Az IKEA Magyarország árbevétele a legutóbbi nyilvános adatok szerint a 2015. augusztus végéig tartó pénzügyi évben csaknem 14 százalékkal, 47 milliárd forintra nőtt. A saját tőke 4,151 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 2,023 milliárd forint után. Az adózott eredmény 2,477 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 1,628 milliárd forintról. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az IKEA a vásárlók oldalán állva több mint 2,1 milliárd eurót fektetett be az árak csökkentésébe
Ma az Ingka Csoport 39,6 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt…
Tovább olvasom >Több fizikai munkát végző szakember érhető el a munkaerőpiacon
A fizikai munkát végzők munkaerőpiaci lehetőségeit tekintve az elmúlt években…
Tovább olvasom >Ki fog majd dolgozni? A magyar munkaerő piac következő évei
A romló demográfiai helyzet mind itthon, mind külföldön foglalkoztatja a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb üzletet nyitott Szegeden a PENNY
Október 10-én Csongrád-Csanád vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a PENNY.…
Tovább olvasom >Adományozással ünnepli 100. áruházának nyitását a JYSK Magyarország
Október végén Debrecenben nyílik a JYSK legújabb áruháza, amely hazánkban…
Tovább olvasom >Izgalmas időszak a magyar csomagküldő piacon: kihívások és átalakulások a szektorban
A magyarországi csomagküldő cégek az elmúlt években számos kihívással szembesültek,…
Tovább olvasom >