Szeptemberi termelői árak: + 1,2%
Idén szeptemberben a KSH adatai szerint a mezőgazdasági termelői árak 1,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. A növekedést a növényi termékek árának 8,5 százalékos emelkedése okozta, miközben az élő állatok és állati termékek ára továbbra is csökkent, 9,1 százalékkal.
2015 szeptemberében a 2014. szeptemberihez képest minden kiemelt növényi termékcsoport ára emelkedett: a legkisebb mértékben (0,7 százalékkal) a burgonyáé, a legnagyobb mértékben (22,8 százalékkal) a gyümölcsöké.
A gabonafélék ára 2,1 százalékkal lett magasabb. Az élő állatok termelői árának szintje 5,4, az állati termékeké 17 százalékkal lett alacsonyabb. A tej felvásárlási ára 2014. februártól csökkent, azonban 2015 szeptemberében növekedett: míg augusztusban 76 forint volt a literenkénti ár, szeptemberben már 79 forint.
2015. január–szeptemberben az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 4,7 százalékkal csökkentek, ezen belül a növényi termékek ára 1,8, az élő állatok és állati termékek ára 9,2 százalékkal. A vágósertés ára 12, a tej termelői ára 21 százalékkal esett vissza
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A tudatos húsfogyasztásról indít kampányt a NAK a Remény farmról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem csak Magyarországon bajlódnak a málnával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >