Szeptemberben javultak a turisztikai cégek kilátásai – jelzi a Turizmus Konjunktúra Index

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2022. 10. 07. 09:39

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja a Turizmus Konjunktúra Indexet.

A TKI index 2022. szeptemberben -7 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket kissé rossznak érzékelik, augusztushoz képest azonban javulónak (+6 pont). A növekedés minden alszektorban megfigyelhető.

Forrás: GKI; Megjegyzés: -100-tól +100-ig terjedő skálán (ahol -100 azt jelenti, hogy jelentősen romlik, +100 pedig azt, hogy jelentősen javul)

A foglalkoztatott létszám alakulása az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest +7 ponton áll, mely azt mutatja, hogy nagyon lassú ütemben, de nőtt a kereslet a munkaerő iránt. Az egyes alszektorok azonban vegyes képet mutatnak e tekintetben: a legkevésbé a szálláshely-szolgáltatásban (+3 pont) és a vendéglátásban (+6 pont), leginkább az egyéb turisztikai alszektorban vettek fel munkaerőt (+11 pont). A következő három hónapra vonatkozóan -4 pontot mértünk, mely azt jelenti, hogy a cégek nagyon kis mértékben, de csökkentik a munkaerőállományt. Ez a szezonális hatások miatt természetesnek tekinthető. Ezen belül a szálláshely-szolgáltatásban enyhe (+2 pont) munkaerő kereslet van, miközben a vendéglátásban a létszám megtartása a cél (-1 pont). Az egyéb turisztikai alszektorban pedig elbocsátások várhatók (-14 pont).

A turisztikai cégek 84%-a áraik, 74%-a működési költségek növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan. Az árnövekedés átlagosan 16%-ot, míg a működési költségek növekedése 21%-ot tett ki. Vagyis a cégek továbbra sem hárították át az összes költségnövekedést a fogyasztókra, egy részét „lenyelték” a profitjuk rovására.

A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 8%-a vár növekedést a vendégéjszakák számában, 68%-uk stagnálást, s 24%-uk visszaesést jósol. A vendéglátásban működők 22%-a vár vendégforgalom növekedést, míg 54% stagnálást, 24%-uk pedig visszaesést vetít előre.

Az üzleti tevékenység eredményének indexe a jelenhez képest a következő három hónapra -8 ponton áll, mely kismértékű visszaesést jelez, ugyanakkor 9 pontos javulást mutat augusztushoz képest . A mutató értéke a szálláshely szolgáltatásban és a vendéglátásban negatív, míg az egyéb turisztikai szektorban pozitív. Augusztushoz képest minden alszektorban javult a mutató értéke, legnagyobb mértékben az egyéb turisztikai szektorban, melynek profitabilitását a júliusi mélypont után sikerült visszaállítani.

Forrás: GKI, Megjegyzés: -100-tól +100-ig terjedő skálán (ahol -100 azt jelenti, hogy jelentősen csökken, +100 pedig azt, hogy jelentősen nő)

Az eredményesség javulásának hátterében a mindezidáig nagyon negatív működési költségek indexének emelkedése áll. (A működési költségek indexe, mely a felmérés időpontjához képest mutatja e kiadások alakulását a következő 3 hónapban, -37 ponton áll, mely jelentős, 26 pontos javulás augusztushoz képest.)

 

Kapcsolódó cikkeink