Emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban
Szeptemberben éves szinten 5,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban, augusztusban 3,3 százalék volt a mutató – közölte a cseh statisztikai hivatal Prágában.
A kiskereskedelmi forgalom növeléséhez szeptemberben a legnagyobb mértékben az élelmiszer eladás és az internetes üzletek forgalmának az emelkedése járult hozzá.
A munkanaphatástól megtisztítva a kiskereskedelmi forgalom az idén 6,3 százalékkal emelkedett szeptemberben. Az idén ugyanis eggyel kevesebb munkanap volt az év kilencedik hónapjában.
A személygépkocsi eladások és javítások éves szinten 11 százalékkal emelkedtek. Idén januártól azonban a piac ezen szegmensét nem számítják be a kiskereskedelmi forgalomba. Az üzemanyag eladás 5,3 százalékkal, míg az iparcikkeké 5,5 százalékkal emelkedett szeptemberben. Az élelmiszerekből éves szinten 4,6 százalékkal fogyott több az üzletekben.
Továbbra is gyorsan emelkedik az internetes üzletek forgalma, idén szeptemberben ez a mutató éves szinten 17,2 százalék volt. A legnagyobb érdeklődés változatlanul a számítástechnika és a háztartási gépek iránt nyilvánul meg.
Nőttek a szabadidős kiadások is, 10,3 százalékkal, a távközlési kiadások pedig 10,2 százalékkal.
Szeptemberben a legalacsonyabb, 1 százalékos növekedést a ruhaneműk és a lábbelik forgalma mutatott. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Októberben nőtt az éves infláció Csehországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Júliusban 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb termékekre terjesztették ki az árréscsökkentést – február végéig marad a bolti árkorlátozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

