Szeptember elsejétől indul a Széchenyi Kártya Beruházási hitel

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 09. 24. 00:09

A kormányprogram a magyar gazdaság talpra állításában nélkülözhetetlen szerepet szán a mikro-, kis- és középvállalkozói szektornak.

A Széchenyi Kártya Program kiterjesztésével a kis- és középvállalkozások kedvezményes, egyben csökkentett adminisztrációjú finanszírozásának újabb lehetőségei nyílnak meg, amelyek eddig hiányoztak a kkv szektor hitelezésében. A KA-VOSZ-nak a VOSZ-szal és a MKIK-val hosszú évek példaértékű összefogásával sikerült elérnie a Széchenyi Kártya portfoliójának kibővítését, aminek köszönhetően az évek óta sikeresen működő folyószámla hitel mellett 2010. augusztus elsejétől forgóeszköz, 2010. szeptember 1-jétől beruházási hitel felvételére van lehetőség, továbbá a tervek szerint 2011. január elsejétől elindul a pályázaton elnyert forrásokhoz az önerőt biztosító finanszírozás is. A KA-VOSZ Zrt. a VOSZ-szal és a Kamarával együttműködve az ország összes megyeszékhelyén gazdasági fórumot szervez, aminek keretében bemutatja a kibővült hitelportfolió részleteit.
A Széchenyi Kártya Program három elemével (folyószámla, forgóeszköz, beruházási hitel) egy vállalkozás akár 100 millió forint támogatott hitelhez is hozzájuthat. A Széchenyi Kártya Program termékei egymásra épülnek, kiegészítik egymást. A VOSZ, a Kamara és a KA-VOSZ irodáiban igényelhető új termékportfolióra is jellemző az egyszerű hozzáférhetőség, adminisztráció- és bürokráciamentes ügyintézés.
Szeptember elsejétől igényelhető a Széchenyi Kártya Program harmadik eleme, a beruházási hitel, ami 50 millió forintig 10 éves futamidőre vehető fel, így jelentősen megemelve az érték- és időhatárt. Ebből a hitelből a vállalkozás több projektet is finanszírozhat, és mivel emögött is állami kamat- és garanciadíj támogatás áll, a piacon lévő legkedvezőbb feltételekkel vehető igénybe, így a beruházási hitelt 8,5 százalék körüli áron kaphatják meg a vállalkozások. A beruházási hitel fontos eleme, hogy összevonható más hitelekkel is, vagyis a már meglévők mellé is felvehető, illetve emellé újabbak is igényelhetők. Újdonsága a Széchenyi Kártya Beruházási hitelnek, hogy alapesetben a bankok a beruházás tárgyát is elfogadhatják jelzálognak, továbbá bővül a kezelési kör is. A vállalkozások számára kifejezetten kedvező az eddigi beruházási hitelekkel szemben, hogy a Széchenyi Kártya Beruházási hitel nemcsak új ingatlan, gép stb. vásárlására vehető fel, hanem használtakra is.
Az augusztus elején elindított Széchenyi Kártya Forgóeszköz hitel már most keresett termékké vált a kkv-k körében, hiszen a folyószámla hitel mellett a cégek napi működésének finanszírozását segíti. A KA-VOSZ adatai szerint a bankok folyamatosan kapcsolódnak be a Széchenyi Kártya Forgóeszköz hitelezésbe is, és már több tucat beadott hiteligénylés van. A KA-VOSZ közlése szerint a kezdetek óta a vállalkozások 180.590 Széchenyi Kártyát igényeltek, az átadott kártyák száma meghaladta a 135 ezret, amellyel több mint 800 milliárd forint hitelt juttattak el a kis- és középvállalkozásokhoz.




Kapcsolódó cikkeink