Megvannak a Szentkirályi Tehetségek

Szerző: jungandrea Dátum: 2017. 12. 01. 16:15

A Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen indított Szentkirályi Tehetségprogram nyerteseit hattagú kuratórium, köztük Kovács Katalin kajakozó, Darnyi Tamás úszó és Majthényi Szabolcs vitorlázó választotta ki. A Szentkirályi bízik benne, hogy a három kiválasztott fiatal – Varga Ádám kajakos, Németh Nándor úszó és Benyó Máté vitorlázó – ott lesz a jövő olimpiai bajnokai között.

A Szentkirályi a társadalomról felelősséggel gondolkodó vállalatként elkötelezett a magyar sport és a jövő nemzedék tehetséges sportolóinak támogatása mellett. A győztes sportolók egy-egy millió forint értékű támogatást kapnak a Tehetségprogram keretében, amelyet versenyre való felkészülésükre vagy akár eszközvásárlásra is fordíthatnak.

A tehetségekkel a nagyközönség december elejétől a 1,5 és 0,5 literes PET-palackos termékek címkéin találkozhat. Januártól a közönség is bekapcsolódhat a programba: a három nyertes közül szavazhatnak kedvencükre, akik között a Szentkirályi a szavazatok arányában további egymillió forintot oszt szét. //

Kapcsolódó cikkeink