Szent Márton ünnepe Ópusztaszeren
Libát terelhetnek, Márton-napi ínyencségeket kóstolhatnak, és azt is eldönthetik, kiforrott-e már a bor mindazok, akik szombaton ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba.
Az ókeresztény idők pannóniai születésű vértanú katonája, Szent Márton méltán népszerű a Kárpát-medence különböző katolikus vidékein, hiszen István király, Imre herceg és Gellért püspök 1083-as szentté avatásáig az egyetlen bizonyosan „hazai” védőszent volt, még akkor is, ha a római provinciában élő papnak a magyarsághoz életében nem volt köze. Ünnepnapjához két dolog, a liba és a bor kapcsolódik – közölte Kovács-Seregi Szabina, az emlékpark munkatársa.
A libator római szokás volt, onnan szivárgott be a keresztény hagyományba, a bor pedig körülbelül ekkorra forr ki, így a hordóba be lehet ütni a dugót. Innen a szegedi nagytájon ismert „borfujtó Szent Márton” elnevezés.
A Szent Vince Borrend közreműködésével megszervezett programon szombaton dél körül az ünneplő közönség muzsikaszóval vonul a skanzen közepén található olvasóköri épülethez. Az újbor kóstolása, értékelése után a szertartásos dugózás következik, majd libaterelő-versenyt tartanak.
A gyerekeket kézműves foglalkozások várják: készíthetnek kenőtollat, írhatnak díszes okleveleket lúdtollal, csuhéból babát formázhatnak, és az is kiderül, miként zajlik a tollfosztás.
A Márton napi ínyencségek sem maradnak el, lesz libazsíros kenyér, libatepertő lilahagymával, ízes libacomb, ínyencségnek sült gesztenye és tök, s ha hidegre fordul az idő, a forralt bor és a tea segíthet majd. A jó hangulatról muzsikusok gondoskodnak, és ki-ki táncra is perdülhet. Röviddel sötétedés előtt pedig jön a János-áldás, és a vendégek – kedvük szerint – egy pohárka bort felhörpintve vehetnek búcsút az emlékparktól. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >