Szén-dioxid-hiány sújtja a brit gazdaságot
Egyre nagyobb szén-dioxid-hiány mutatkozik Nagy-Britanniában. Egyes üdítőital-gyártó, söripari és húsfeldolgozó cégeknél már csökkent a termelés. A piaci szereplők kormányzati beavatkozást sürgetnek a helyzet megoldására.
A Coca-Cola a szén-dioxid ellátás zavarai miatt egyes üzemeiben átmenetileg leállította a termelést, de a kiszállításokat eddig pontosan tudták teljesíteni a termeléscsökkentés ellenére is. A társaság részéről azt nyilatkozták, hogy egy olyan kihívást kell megoldaniuk, amely most az egész, szénsavas üdítőket gyártó iparágra rányomja a bélyegét – írta a BBC.
De ugyanez érvényes a sörpiacra: a Heinekennél a múlt héten már a szállítások is akadoztak a szigetországban. A szén-dioxid hiány érintheti a fagyasztott ételeket is, hiszen a hűtésükhöz száraz jeget, azaz szilárd szén-dioxidot használnak fel.
A baromfihús-feldolgozó üzemek csaknem kétharmadát akár napokon belül be kell zárni Nagy-Britanniában, ha nem javul a helyzet.
A hiány okáról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy legalább öt észak-európai szén-dioxid termelő üzemben leállások vannak az éves rendszeres karbantartási munkák miatt.
Az Egyesült Királyságban jelenleg csak egyetlen ilyen üzem működik. A szén-dioxid hiány mára olyan méreteket öltött, hogy a brit élelmiszer- és italgyártók szövetsége kormányzati fellépést kért a válság megoldására. (origo, Kovács István)
Kapcsolódó cikkeink
Új kólát vezet be a Coca-Cola
A Coca-Cola bejelentette: idén ősszel új termékkel bővül az amerikai…
Tovább olvasom >A Coca-Cola felülmúlta a várakozásokat – Európa húzta fel a negyedéves eredményeket
Erőn felül teljesített a Coca-Cola a legutóbbi negyedévben: a friss…
Tovább olvasom >A kereskedelem tartotta magát a munkáltatói vonzerő terén – A bizonytalan gazdasági helyzet ártott az FMCG megítélésének
A kihívásokkal teli időszakból a Coca-Cola és a MediaMarkt jött…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság elfogadta a kkv-k önkéntes fenntarthatósági jelentéstételére vonatkozó ajánlást
A VSME (Voluntary Sustainability Reporting Standard for non-listed Micro, Small…
Tovább olvasom >Az elmúlt napokban látott gyengülés ellenére a forint büszke lehet az idei teljesítményére
A múlt péntek óta a forint szerepelt a legrosszabbul a…
Tovább olvasom >