Szekszárdon helyi termékek boltja épül
Helyi termékeket forgalmazó bolt építését kezdte meg Szekszárdon az Eco-Sensus Nonprofit Kft., az üzlet köztes felvásárló nélkül kínál értékesítési lehetőséget a szekszárdi kistérség termelőinek – közölte a cég.
A kft. 30 millió forintból a Környezet és Energia Operatív Program támogatásával alakítja ki az üzletet, amely a tervek szerint 2012 tavaszán nyílik meg. A bolt a cég fenntartható helyi élelmiszer-rendszer kidolgozását célzó projektjének keretében épül.
Csillag Péter projektfelelős elmondta: létrehoztak egy adatbázist, amelyben mintegy 200 helyi termelő szerepel, ennek alapján pedig marketing céllal kiadnak kézikönyvet is, amelyben 50 termelő jelenik majd meg. Elsősorban a helyi, kézműves termékeket előállítók, mezőgazdasági kistermelők, a Tolna megyében működő biogazdaságok számára kínálnak értékesítési lehetőséget.
A projekt részeként a Szekszárd környéki, helyi termékeket előállítók saját emblémát is kapnak, hogy a közvetlenül értékesített árujuk könnyebben azonosítható legyen.
Az Eco-Sensus Nonprofit Kft. korábban reprezentatív felmérést végzett Tolna megyében a helyi termékek fogyasztásáról, amelyek népszerűsítésére internetes kampányt is indított. A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek 32 százaléka fogyaszt nagyrészt helyi termékeket, és kétharmaduk számára fontos, hogy Tolna megyei termék kerüljön az asztalukra – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hamis DEICHMANN webshopokkal és közösségi profilokkal próbálkoznak a csalók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >