Székely termékek boltja nyílt Csíkszeredában

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 27. 11:22

Székely termékeket árusító üzletet nyitott Csíkszeredában a Székely Termék Mezőgazdasági Szövetkezet – közölte hétfőn a Hargita Megyei Tanács.

szekely termek

A közlemény idézi Márton Istvánt, a szövetkezet elnökét, aki a megnyitón elmondta: az üzletet a székely termék védjeggyel rendelkező áruk számára nyitották, ám 2014 szeptemberéig a védjeggyel nem rendelkező népszerű hagyományos termékek is helyet kapnak a polcokon. Abban reménykednek ugyanis, hogy időközben a termelők ezekre a termékekre is megszerzik a márkanév használatának a jogát.

A Székely termék védjegyet Hargita Megye Tanácsa védette le az illetékes román hatóságnál – emlékeztetnek a közleményben.

Borboly Csaba tanácselnök a fogyasztói szokások megváltozására, tudatos vásárlásra buzdította a jelenlévőket a megnyitón. Elmondta, hogy az önkormányzat továbbra is segít a helyi termelőknek a tájékoztatásban, az engedélyeztetési folyamatokban, és újabb pályázatokat ír ki számukra.

A Székely Termék Mezőgazdasági Szövetkezetet 16 egyesület és cég, valamint 5 egyéni vállalkozó alapította 2013-ban. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink