Szegedi Halászcsárda
A magyar konyha jól megfőzött fogásaira mindig lehet építeni, főleg, ha elérhető áron kínálják azokat: ez Frank Sándor, az ismert mesterszakács alapelve, erre építette a budapesti Duna-parton múlt év végén nyílt halászcsárdát is – a családi vállalkozás immár harmadik üzletét csak ebből az étteremfajtából.
Nincs különösebb titok, a többségi tulajdonos versenyelőnyét csak saját rutinjában látja, meg persze az általa jól felépített márkában. Nem kíván a „környékbeli” mainstreammel együtt haladni, ugyanaz az étlap (és az elszámolási rendszer), mint a „lánc” másik két csárdájában – hal, csülök, libamáj és az üzenet: sajnáljuk a fogyókúrázókat! Nyáron a teraszon (szemben a görög és az olasz étteremmel) a cigány húzza majd, kint látványkonyha, látványbogrács; bolond, aki azt hiszi, hogy a külföldi átlagvendég nálunk csak a fine dining-ra gerjed. Mindebbe belefér a készen, hűtve hozott halászlé alaplé és a kissé eklektikus, de letagadhatatlanul kockásabroszos enteriőr is. A koncepcióból kiindulva már senkit nem lep meg, hogy a belvárosi viszonylatban igencsak megfizethető szinten pozicionált ételek mellé a megfizethető borok és a törköly a családi, 3 hektáros alföldi szőlőből származnak. Profi munka! n
Budapest V., Belgrád rakpart hrsz. 23817/2
Konyhafőnök: Frank Sándor • Tervező: Frank Sándor
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szallas.hu: jelentősen nőtt az augusztus 20-ára és az ünnepet követő napokra szóló foglalások száma
Az augusztus 20-i érkezésre szóló szállásfoglalások száma 58 százalékkal nőtt…
Tovább olvasom >Nem zár be a Balaton augusztus 20. után
Ha mindben jól megy, akkor idén is átlépi majd az…
Tovább olvasom >A falusi turizmus nemcsak gazdasági hasznot hoz, hanem megerősíti a helyiek önazonosságát is
A falusi turizmus fejlesztés önkormányzatoknak szóló 2025-ös pályázati program azt…
Tovább olvasom >