Százötven milliárdot is fehéredhetett a gazdaság az online pénztárgépek miatt
A jegybank elemzőinek számítása szerint az online pénztárgépek fehéredési hatása 2014-ben elérhette akár a 150 milliárd forintot is – írja a portfolio.hu.
Az MNB szakértői a 2016-os költségvetésről megjelent elemzésükben annak is utánajártak, hogy milyen fehéredési hatások voltak megfigyelhetők az általános forgalmi adóban a kormány intézkedései következtében.
Már az elején kiemelik, hogy 2014-ben az áfából származó költségvetési bevétel jelentősen meghaladta a 2013. évi bázist és az elemzői várakozásokat is. Az első hat hónapban 7 százalékkal, addig a másodikban 16 százalékkal realizált több nettó áfa bevételt pénzforgalmi szemléletben a költségvetés, mint egy évvel korábban.
A jegybank szakértői szerint ebben a növekedésben érdemi szerepe volt az online pénztárgépeknek, mivel:
– az áfafizetési kötelezettségeket közvetlenül nem érintette más intézkedés és
– a bevételnövekedés is a második félévben volt jelentős, ahogyan futott fel a bekötött pénztárgépek száma (2014 augusztusára haladta meg a gépek száma a 170 ezret).
Az áfabevételek (eredményszemléletben) tavaly 318 milliárd forinttal 3011 milliárd forintra emelkedtek, ami 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A jegybanki szakértők becslése szerint az általános forgalmi adóhoz kapcsolódó adólap tavaly 3 százalékkal bővült.
Korábban többször is volt már példa ilyen mértékű eltérésre az adóalap és az adóbevétel változása között (lásd az alábbi ábrán), ám azok minden esetben egy jelentős áfa(kulcs)emelést követően alakultak ki: 2007-ben a 2006. szeptemberi áfaemelés áthúzódó hatása miatt, hasonló történt a 2009. júliusi kulcsemelés után, mint ahogyan 2012-ben is.
A becsült adóalap és az áfabevétel közötti növekedéskülönbség hatására az implicit adókulcs (az adóbevétel és a becsült adóalap hányadosa) egy év alatt 16,1 százalékról 17,5 százalékra emelkedett – mutatnak rá a szakértők. A nem regisztrált gazdaságra vonatkozó KSH-s becslés a fogyasztási és beruházási adatokon keresztül már eddig is szerepelt a becsült adóalapban, így az implicit adókulcs emelkedése utalhat a gazdaság fehéredésére.
Az MNB közgazdászai azonban fontosnak tartják megjegyezni, hogy a fehéredésen túl több más tényező (pl. a fogyasztás szerkezetének megváltozása, becslési hiba, stb.) is hozzájárulhat a mutató emelkedéséhez, így az ilyen típusú becsléseket viszonylag nagy bizonytalanság övezi. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
MNB: Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén…
Tovább olvasom >ESG-kérdőív vár a nagyobb hiteligénylő cégekre júliustól
2025. július 1-jétől új ESG-adatszolgáltatási kötelezettség lép életbe a vállalati hitelfelvevők…
Tovább olvasom >Fellendülés előtt a kereskedelmi ingatlanpiac – Bizakodik az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss jelentése szerint a kereskedelmi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >