Száznál is több ALDI üzlet ment élelmiszereket rászorulók számára az Élelmiszerbankkal együttműködve

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 10. 08. 11:27

A kereskedelmi forgalomba már nem kerülő, de fogyasztásra még alkalmas élelmiszerek megmentése érdekében az ALDI Magyarország tovább bővítette partnerségét a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. A 2016-ban indult együttműködés újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén már a 100-at is meghaladja azon ALDI üzletek száma, amelyek bekapcsolódtak a programba, így már az áruházlánc boltjainak csaknem háromnegyede támogatja naponta élelmiszeradománnyal a rászorulókat.

Az ALDI 2020 első felében a tavalyi év hasonló időszakához képest 20%-kal több, azaz mintegy 630 tonna élelmiszert juttatott el az Egyesületen keresztül az érintett családok számára. Az élelmiszerek átadásán felül az áruházlánc idén egymillió forinttal is támogatja az Élelmiszerbank operatív működését.

Hazánkban évente 1,8 millió tonna élelmiszerfelesleg keletkezik, ugyanakkor sokan nem jutnak megfelelő mennyiségű élelmiszerhez a hétköznapokban. Ezen kíván változtatni a 2005 óta működő Magyar Élelmiszerbank Egyesület, amely tavaly több mint 300 ezer embernek juttatott élelmiszeradományt körülbelül 7,5 milliárd forint értékben.[1] Az ALDI Magyarország 2016 óta működik együtt az Élelmiszerbankkal, minden évben újabb és újabb ALDI áruházak kapcsolódtak be a programba. Az együttműködés ütemét jól jelzi, hogy már az első év végén 42 üzlet adta át az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszereket az Élelmiszerbanknak, ez a szám 2018 decemberére pedig 75-re nőtt. 2020 szeptemberében mérföldkőhöz ért a diszkont áruházlánc és a szervezet kapcsolata, hiszen már a 100-at is meghaladja azon ALDI üzletek száma, amelyek napi szinten végzik az élelmiszermentést, így egyre több rászoruló családnak jut kereskedelmi forgalomban már nem értékesített, de fogyasztható termék. Az élelmiszerek megmentése azonban nemcsak a rászorulóknak segít, de jelentősen hozzájárul a környezet védelméhez is, hiszen az élelmiszer termelése, esetleges megsemmisítése jelentős terhet ró bolygónkra és nagymértékben hozzájárul a globális felmelegedéshez.

Az átadott termékek az előző este zárás után megmaradt és a polcokról összegyűjtött áru a látványpékségből; az elszállítás napján lejáró csomagolt és csomagolatlan pékáru, az előző napról megmaradt közvetlen beszállítású, csomagolatlan pékáru; csomagolatlan és csomagolt zöldség-gyümölcs, amely értékesítésre már nem, de fogyasztásra még alkalmas; valamint az elszállítás napján lejáró hűtött és szortiment termékek; a sérült, de nem átlyukadt csomagolású, fogyasztásra alkalmas szortiment termékek. Az áruházlánc és az Élelmiszerbank Egyesület az élelmiszerbiztonsági szabályok maximális betartásával, közös erővel igyekeznek mérsékelni az élelmiszerpazarlást, és eljuttatni a megmenthető termékeket azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

A 105. áruház belépésével az ALDI üzlethálózatának csaknem háromnegyedében aktívan végzik az élelmiszermentést, és a tervek szerint hamarosan újabb áruházakkal bővül az élelmiszerátadó áruházak listája. Az ALDI és az Élelmiszerbank bő hároméves együttműködése során közel 3000 tonna élelmiszer jutott el nélkülöző magyar családok számára. Az elszállított mennyiség üzletenként változik, de 2020 első hat hónapjában 630 tonna élelmiszert mentettek meg az együttműködésnek köszönhetően, melyből 53 tonna az áruházlánc biatorbágyi központi raktárából származik. Az ALDI nem csupán a megmaradt élelmiszerek átadásával segíti az Élelmiszerbankot, hanem az idei évben anyagilag is hozzájárul a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkájához: a vállalat egy millió forintos támogatást nyújt a szervezet alapvető működésének további biztosítására.

 

Kapcsolódó cikkeink