Százmilliós beruházás Oroszlányban
Százmillió forintos beruházással megduplázza üzemének területét a Kolcsár pékség Oroszlányban. A beruházást ötven millió forint, vissza nem térítendő támogatással segítette a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
"Eddig a 81 embert foglalkoztató vállalkozás két, egymástól 16 kilométerre működő üzemben dolgozott. A bővítéssel a kenyérgyártó részleg mellé, Oroszlányba kerül a jelenleg Várgesztesen működő cukrászüzem, az összes dolgozó megtartásával" – tette hozzá Kolcsár Ildikó.
A vállalkozás húsz évvel ezelőtt indult, akkoriban azzal teremtett új értékesítési trendet, hogy mozgó pékáru boltnak berendezett járműveivel kereste fel a településeket. Jelenleg 35 féle kenyeret és 100 féle édes és sós péksüteményt juttatnak el mozgó boltjaikkal közel 50 településre, ezenkívül mintaboltokat tartanak fent és beszállítói az egyik hazai, német tulajdonú élelmiszer-áruház csoportnak.
A cég 2007-ben 328 millió forintos nettó árbevételt ért el, amely 2008-ban 378 millióra növekedett, az értékesítés 80 százalékát saját mintaboltok és mozgóboltok segítségével bonyolítják. Az új cukrászüzem létrejöttével minimum 10 százalékos árbevétel növekedést terveznek – írja a Világgazdaság Online az MTI Eco nyomán.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >Indul a Kifli nagy nyári kihívása
Képzeld el a nyarat sorban állás, cipekedés és hosszú bevásárlólisták…
Tovább olvasom >