Százharmincnál több nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2024 versenyre
Százharminchárom nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2024 versenyre – mondta szerdán a gyulai Almásy-kastélyban, a tételek zsűrizése előtt a verseny ötletgazdája.
Fabulya Attila emlékeztett, a versenyt tavaly hirdették meg először, akkor 104 nevezés érkezett. Az volt a céljuk, hogy a hungarikum magyar pálinka és a minőségi csokoládék közös kulináris élvezeti értékeit népszerűsítsék; emellett előmozdítsák a hazai kézműves csokoládés műhelyek, cukrászüzemek és a minőségi gyümölcspálinkákat gyártó cégek szakmai együttműködését.
Úgy tapasztalták, erre voltak is példák, tudnak olyan kapcsolatról, ahol a pálinkás és a bonbonos cég 400 kilométer távolságból dolgozott együtt; az évvégi, céges ajándékosztásoknak pedig egyik slágerterméke volt a pálinkás bonbon, amelyből több ezer került a fogyasztókhoz – válaszolta az MTI kérdésére.
A versenyigazgató elmondta, négy kategóriában hirdették meg a versenyt. Hatvannyolc krémtöltelékkel készült, kézműves pálinkás bonbon érkezett. A Gyulai Pálinkafesztiválon az év gyümölcse idén a birs, így külön bírálják a birspálinka felhasználásával készült édességeket: abból 30-at neveztek. Új kategória a mindenmentes bonbon, amiből 8-at bírál a zsűri; és külön értékelik az oktatási intézményben készült bonbont, itt 11 iskolából 27 nevezés érkezett; a hallgatóknak ez a vizsgamunkája – ismertette Fabulya Attila.
Idén négy darab, háromtagú szakmai zsűri értékeli a bonbonokat, egy tag mindig pálinkaszakértő, a többi pedig cukrászmester, cukrászdatulajdonos; köztük van a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke is. Nézik a tételek megjelenését, szerkezeti felépítését, a krémességet, a fűszerezést, a kreativitást és az összbenyomást. Ez alapján arany, ezüst és bronz minősítéseket osztanak. Az arany minősítések közül választják ki az Év pálinkás bonbonját – mondta Veszely Attila zsűrielnök.
Idén társadalmi zsűri kiválasztja az aranyérmes tételek közül a Gyulai Pálinkafesztivál közönségdíjas pálinkás bonbonját is – tette hozzá Varga-Bora Tímea főszervező.
Veszely Attila véleménye szerint a nagyszámú nevezés jelzi, hogy a fogyasztók keresik a jó minőségű csokoládét akkor is, ha annak épp „elszállt kicsit” az ára – mondta az MTI-nek. Hozzátette, a zsűri tavaly leírta a hibákat és javaslatot tett azok kijavítására is; kíváncsiak, hogy idén ezeket beépítették-e a nevezők.
Fabulya Attila elmondta, két nevezés érkezett Szlovákiából, de azok a bonbonok is magyar pálinkával készültek. Reményeik szerint a jövőben még inkább ki tudják terjeszteni a versenyt a határon túlra.
A 24. Gyulai Pálinkafesztivált május 17-19. között rendezik meg. A verseny eredményeit 18-án, szombaton 13 órakor az Almásy-kastélyban hirdetik ki.
Kapcsolódó cikkeink
Válságban a legális pálinkagyártás: az adómentes magánfőzés torzítja a piacot
A magyar kereskedelmi pálinkafőzdék helyzete tovább romlik, forgalmuk mélypontra süllyedt,…
Tovább olvasom >Latorcai Csaba: a pálinkafőzés a nemzeti kultúra szerves része
A magyar emberek számára a pálinkafőzés szinte szabadságjog, a nemzeti…
Tovább olvasom >Veszélyben a pálinka: a klímaváltozás új gyümölcsöket kényszerít a főzdékbe
A klímaváltozás komoly hatással van a hagyományos pálinka alapanyagokra, ami…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >