Százéves az Anuga
Idén már hetvennél is több magyar kiállító cég ünnepelheti Kölnben október közepén az Anuga fennállásának századik évfordulóját. Ez a betűszó az Általános Élelmiszer- és Élvezeti Cikk-Kiállítás német nevének rövidítése.A világháború elvesztése után 1919-ben Stuttgartban a Német Csemegeáru-kereskedők Birodalmi Szövetségének 12. közgyűléséhez kapcsolódva rendezték az első Anugát. Kétszáz kizárólag német cég vett részt rajta, sikeres lett, és a birodalmi szövetség elhatározta, hogy azután minden közgyűlését összekapcsolja egy Anugával.
Mivel a közgyűlés színhelye évenként változott, az Anugát 1920-ban Münchenben, aztán Hannoverben, Berlinben majd Magdeburgban tarották. Utána következett Köln 1924 augusztusában, és 40 ezer látogatót vonzott, ami a két háború közötti vásárok rekordját is jelentette. A második világháború után 1951-ben támasztották fel az Anugát, és a korábbi siker miatt Köln városát választották színhelynek.
„Idén a magyar részvétel történetében rekord számú, több mint hetven magyar cég állít ki. Zömük visszatérő vendég, és felénél is nagyobb részük idejekorán jelentkezik, hogy önálló standja jó helyre kerülhessen” – tájékoztat Kakuk Márta, aki 15 éve a kölni vásár magyarországi képviselője.
Hozzáteszi, hogy a rendszeresen kiállító magyar vállalatok vezetői azt mondják, megéri nekik a befektetés. Legtöbben a vegyes élelmiszerek csarnokában mutatkoznak be, de sokan kínálnak mélyhűtött élelmiszereket, és növekszik a biotermékeket forgalmazó magyar cégek száma is.
Megemlít még egy érdekes szempontot: „A magyar látogatók száma évek óta 400 felett mozog. Fő céljuk természetesen az, hogy tájékozódjanak a piacokról. De sokan kihasználják kölni utazásukat arra is, hogy találkozzanak olyan magyar cégek vezetőivel, akikkel otthon nem sikerül.”
B. E.

Kapcsolódó cikkeink
Anuga Chilled & Fresh Food 2025: középpontban az innováció, a frissesség és a kényelem
2025. október 4-8 között kerül megrendezésre Kölnben az Anuga Chilled…
Tovább olvasom >Helyi gyártókkal lépne az uniós piacra a Temu
Egyre nagyobb hullámokat vet a Temu térnyerése Európában – most…
Tovább olvasom >NAV: kivontak a forgalomból több tonna zöldséget, amit rovarölő mellett szállítottak
Több tonnányi zöldséget vontak ki a forgalomból, mert rovarölő szert…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Kezdő vállalkozóknak indít díjmentes képzést a Kamara
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a területi kamarák közreműködésével…
Tovább olvasom >