Századfordulós menük a főiskolán rendezett versenyen
Idén 14. alkalommal rendezte meg a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület és a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi-, Vendéglátóipari- és Idegenforgalmi Kara a Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Versenyt. A szakmai megmérettetésre 1880-1910 közötti időből származó ételsorokkal nevezhettek hagyományőrzők, szakemberek, illetve főiskolás hallgatók 3-5 fős csapatai.
A szervezők kiemelték: a századforduló alatt hazánkban is felerősödött a nemzetközi gasztronómia iránti érdeklődés, az étlapokon megjelentek az osztrák és francia konyha hatásai, mindez pedig a magyar ételkínálat bővülését eredményezte. Ezeket az évtizedeket a rendkívül precíz, igényes szakácsmunka jellemezte: az ételkészítés során pontosan betartották a technológiai előírásokat, megfelelő alapanyagokat használtak és előírásszerűen fűszereztek.
A BGF Alkotmány utcai tankonyhájában zajló versenyen a Szakemberek kategóriában a veresegyházi Dédi Vendégháza állhatott a dobogó felső fokára, a Hagyományőrzők között pedig az Acsai Gazdasszonyok csapata szerezte meg az első helyet. Szintén hagyományőrző együttes, az isaszegi Dózsa György Művelődési Otthon formációja kapta a közönségdíjat, míg a Főiskolás hallgatók kategóriában a BGF Ponyva lepény nevű csapata bizonyult a legjobbnak. Ők emellett a zsűri döntése alapján elnyerték a Benke László által felajánlott fődíjat, azaz az „Első Magyar Fehérasztal Lovagrend” vándorserleget is.
A győztes menüsor: konyakos gombakrémleves kapros rákgombóccal; szarvasbélszín libamájjal, narancsos spanyolmártással, lilakáposztás sütőtöktoronnyal és burgonyafánkkal; valamint flódni áfonyás-mákos töltelékkel, erdei gyümölcsmártással és bazsalikomos vanília fagylalttal.
Kapcsolódó cikkeink
Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata
Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott…
Tovább olvasom >Nyitott portákkal várják a fogyasztókat a kistermelő
Országszerte kinyitják kapuikat a fogyasztók előtt a hazai kistermelők. A…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >További cikkeink
MTÜ: csaknem 800 ezren vettek részt a Szent István napi ünnepségeken Budapesten
A mobilcella adatok alapján több mint 798 ezer mobiltelefonnal érkező…
Tovább olvasom >Online tanfolyam segíti a helyi turizmus fejlesztését
Elindult a Falusi Turizmus Fellendítését Célzó Oktatási Pályázat, amely gyakorlati…
Tovább olvasom >2040-re több mint 2,4 milliárd turista járja majd a világot
Az elmúlt évtizedekben a turizmus példátlan növekedést mutatott: 1975 és…
Tovább olvasom >