Száz plusz húsz milliárd vár a mezőgazdasági középvállalkozásokra

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 15. 11:50

Húszmilliárd forintnyi forrást különíthet el a Miniszterelnökség arra, hogy mezőgazdasági termeléssel foglalkozó középvállalkozások élelmiszeripari fejlesztéseket valósíthassanak meg a Vidékfejlesztési Programban (VP) – írja az agrarszektor.hu. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pedig 100 milliárd forintos keretösszeggel hirdethet kombinált felhívást élelmiszeripari fejlesztésekre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP).

buza

Kifejezetten mezőgazdasági középvállalatoknak tehet közzé pályázati felhívást 20 milliárd forintos keretösszeggel élelmiszeripari fejlesztésekre a Lázár János vezette Miniszterelnökség az általa felügyelt Vidékfejlesztési Programban – tartalmazza a kormány most megjelent határozata. A VP-ben élelmiszeripari beruházásokra valamennyi méretű gazdasági szereplő pályázhat, ha árbevételének 50 százaléknál nagyobb hányada származik mezőgazdasági tevékenységből. Számukra a tárca korábban már megjelentetett egy 151 milliárd forintos felhívást, a mostani kormányhatározat pedig a középvállalkozásokat e körből is kiemelten kezeli.

Az élelmiszeripari cégek ugyanakkor más megítélés alá esnek a VP-ben, ha árbevételük nagyobb része nem mezőgazdasági eredetű (és a gyakorlatban általában ez a helyzet). Ez esetben csak a mikro- és kisvállalkozások pályázhatnak VP-s forrásokra, a közép- és nagyméretű élelmiszeripari cégek nem. Közülük a középméretűek a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozó Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban kaphatnak támogatásokat, a magyar tulajdonú élelmiszeripari nagyvállalatoknak pedig nemzeti költségvetésből juttat forrásokat a kormány.

A most megjelent kormányhatározat egyértelműsíti, hogy a Varga Mihály vezette nemzetgazdasági tárca a GINOP-on belül összesen 100 milliárd forintot különíthet el élelmiszeripari fejlesztésekre. Ezekre mikro-, kis- és középméretű vállalkozások pályázhatnak, a mikro- és kisvállalatoknál meghatározott termékkörhöz kötötten. Az NGM a 100 milliárdos keretre visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatást egyenlő arányban tartalmazó, kombinált felhívást tehet közzé. (agrarszektor.hu)

Kapcsolódó cikkeink