Száz palack bort árvereznek el a győri Kantharosz gálán
Száz palack bort árvereznek el április 6-án Győr és környékének egyik legnagyobb jótékonysági rendezvényén, a Kantharosz gálán, amelynek bevételéből tehetséggondozással és hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó szervezeteket támogatnak – tájékoztatta a gála egyik szervezője az MTI-t.
Pió Márta elmondta, hogy a gálán, amelyet ezúttal is a győri Richter-teremben tartanak, a tokaji, a somlói, az egri, a villányi, a dél-balatoni és a pannonhalmi borvidékek tizenkét borászatának nedűit árverezik el, összesen száz palackot. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pedig egy „muzeális tokaji bort” ajánlott fel.
A gálán a Győri Filharmonikus Zenekar lép fel, díszvendégként jelen lesz Agárdi Szilvia énekesnő, Benkő László, az Omega együttes tagja és Szarka Gyula, a Ghymes együttes alapítója.
Pió Márta hangsúlyozta, hogy az elmúlt években 54 borász segítette a jótékonysági eseményt, amelyen tavaly 11,7 millió forint gyűlt össze.
Az idei évben szemmel vezérelhető számítógépre, játszótérre, élményparkra gyűjtenek, de segítik a Dunaszerdahely Életfa Polgári Társulás munkáját, amely főként beszédgondokkal küzdő gyermekek fejlesztésével foglalkozik és segítenek a Győri Református Egyházközség kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyermekeinek, hogy eljussanak a reformáció bölcsőjébe, a németországi Wittenbergbe. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kihívásokat jelent a magyar borászat számára az EPR és a DRS
A magyar borászok számára jelentős kihívást jelent az újonnan bevezetett…
Tovább olvasom >Új korszakba lép a Csányi Pincészet
A Villányi borvidék legnagyobb, évszázadokra visszanyúló hagyományokkal rendelkező pincészete, a…
Tovább olvasom >Nagy István: a magyar borászok ott vannak a nemzetközi szakmai élvonalban
A magyar borászok ott vannak a nemzetközi szakmai élvonalban, Európában…
Tovább olvasom >További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >