Új üzem és új termékek a Szatmári Malomnál

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 30. 23:30

Szeptemberben kezdi meg a termelést a teljesen felújított szegedi létesítményében a Szatmári Malom Kft. A milliárdos beruházás keretében a meglévő épületbe új, csúcstechnológiának számító berendezéseket telepítettek, melyek révén napi 200 tonna gabonát tudnak feldolgozni a szegedi malomban. Az 1993-as indulás óta a társaság a folyamatos felvásárlások és fejlesztések nyomán a hazai malomipar legnagyobb magyar kézben lévő vállalatává vált.

A tavalyi évet 10 százalékos árbevétel- és termelésbővülés nyomán 11 milliárd forintos forgalommal záró Szatmári Malom mostani beruházása illeszkedik a növekedési stratégiájába, hiszen a felvásárlások után korszerűsítették a malmaikat, amelyeknek a kapacitását is bővítették.A szegedi a harmadik a sorban, mivel Jászberényben 2009-ben, Veszprém­ben pedig 2014-ben indult el a termelés az új malomban. A Szatmári-­cégcsoporthoz tartozó törökszentmiklósi Kunsági Malommal együtt a Szatmári Malomnak 300 ezer tonnára nő az éves kapacitása az új szegedi üzem elindulását követően, ami a hazai piacnak már a 25 százalékát jelenti.

Tóth-Kása Attila, a cég ügyvezető igazgatója úgy látja, hogy a hazai fogyasztók egyre jobban keresik a megbízható gyártót, az egészségesebb élelmiszereket, ennek hatására nő a kereslet például a nem hagyományos lisztek iránt. Ezt az igényt elégíti ki cég új szegedi malma, ahol már napi 150 tonna durumlisztet is tudnak gyártani. Emellett a csoporthoz tartozó üzemek képesek rozs- és tönkölyliszt előállítására is.

A cég jelenleg termelésének 20 százalékát exportálja a környező országokba. Az új malom révén is ezt az arányt akarják jelentősen növelni.

A hazai értékesítésben az ügyvezető szerint fontos szerepe van a Magyar Termék védjegy használatának, hiszen úgy tapasztalják: a fogyasztóknak egyre fontosabb, hogy megbízható minőségű magyar terméket választhassanak. A Szatmári Malom Kft. célja, hogy minél jobban megismertesse, megkedveltesse a termékeit a vásárlókkal, és a Szatmári márka egyet jelentsen számukra a minőségi magyar liszttel. Ebben pedig fontos segítség a Magyar Termék védjegy. //

Tóth-Kása Attila

ügyvezető igazgató

Szatmári Malom

Kapcsolódó cikkeink