Számos karrieropciót kínál a pályakezdőknek a második Sokszínűségi jelentését publikáló Tesco

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 11. 23. 11:15

A Tesco idén második alkalommal adta ki Sokszínűségi riportját, amely az áruházlánc befogadó vállalati kultúrájához kapcsolódó tevékenységeket és fejlődési területeket mutatja be. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a Tesco előrelépett a fogyatékossággal élők és a nők karrierlehetőségeinek növelése terén, valamint számos módon segíti azon fiatalok pályakezdését, akik karrierjük első állomását egy modern kiskereskedőnél képzelik el. A beszámolóban a vállalat idén is nyilvánosságra hozta a férfiak és nők összkeresete közötti különbségeket.

A Tesco Akadémia Magyarország egyik legnagyobb gyakorlati képzőhelye, amely ebben az évben már 96 szakképző intézménnyel működik együtt

A Tesco több mint 10 ezer kolléga munkaadójaként arra törekszik, hogy olyan munkahelyi környezetet biztosítson, ahol mindenki biztonságban és megbecsülve érzi magát, így munkatársai önmaguk lehetnek, és minden nap egy kicsit jobban tudják kiszolgálni a sokszínű vásárlóközönséget. A 2021-es első jelentést követően a vállalat második alkalommal publikálta „A Tescónál mindenkit szívesen látunk” elnevezésű Sokszínűségi riportját, amelyben bemutatja a sokszínűséggel és a befogadással kapcsolatos terveit, stratégiáját és eddigi eredményeit, illetve meghatározza azokat a területeket, ahol van még tennivalója.

„Az idei év mindenki számára extra megpróbáltatásokat jelentett a világban folyó változások miatt. Büszkék vagyunk munkatársainkra, akik ezekre a kihívásokra hatékonyan reagáltak, és újra megmutatták, miért jó a Tescónál dolgozni. Nem titkolt stratégiai célunk, hogy olyan környezetet teremtsünk, ahol a sokszínűség alapérték, és mindenki értékeli és tiszteletben tartja a különbségeket. Hogy jó úton járunk, azt az is bizonyítja, hogy az év eleje óta jelentősen emelkedett az áruházainkban foglalkoztatott megváltozott munkaképességű kollégáink száma, tovább tudtuk növelni a női vezetők arányát, és továbbra is támogatjuk a fiatalokat, olyan munkahelyet kínálva számukra, amely tele van lehetőséggel, fejlődéssel és elfogadással”

– mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.

Kollégák új generációja

Nyitott és befogadó vállalatként a Tesco lehetővé teszi, hogy a fiatalok már első munkahelyükön betekintést nyerjenek egy modern szervezet működésébe. A fiatal kollégáknak sokféle fejlődési lehetőséget biztosítanak például „on the job” és e-learning szakmai képzéseket vagy a vezetői készségek fejlesztését mentori támogatással, ugyanakkor adataik szerint a 18-24 éves produktív korosztályban a társadalmi átlagnál (12%) kevesebb munkavállalót foglalkoztatnak. Ennek ellensúlyozására az elmúlt évben több kezdeményezést is indítottak.

A fiatal vezetőknek szóló programjait a Tesco olyan frissen végzett fiataloknak szánja, akik áruházaiban vagy raktáraiban szeretnének felsőfokú végzettséget nem igénylő vezetői pozíciót betölteni. Ezek a programok célzott képzést biztosítanak a csapatvezetéshez szükséges szakmai és szociális készségek elsajátításához.

A központi irodai friss diplomás program egyedülálló tapasztalatokat nyújt azon diplomás pályakezdők számára, akik a cég központjában képzelik el a jövőjüket, így rotációs rendszerben, különféle szerepkörökben próbálhatják ki magukat a vállalat különböző részlegein.

A Tesco Akadémia Magyarország egyik legnagyobb gyakorlati képzőhelye, amely ebben az évben már 96 szakképző intézménnyel működik együtt. A kereskedőnek tanuló fiatalok közül minden harmadik a Tescót választotta szakképzőhelyként 2022-ben, közel 1000 tanuló vesz részt az idei évben a Tesco duális képzési programjában.

„Két évet töltöttem szakmai gyakorlatos tanulóként a balassagyarmati áruházban, és nagyon boldog vagyok, hogy a sikeres vizsgák után lehetőséget kaptam arra, hogy a Tescónál építsem tovább a karrieremet mint áruházvezető-helyettes gyakornok. Mindenképpen itt szerettem volna elhelyezkedni az iskola után, amit jeleztem is az áruházvezetőmnek, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen magas pozícióban bizonyíthatok és fejlődhetek tovább”

– fejtette ki Varga Zsófia, áruházvezető gyakornok.

Karrierlehetőség mindenkinek

A Tesco célja, hogy növelje a nők arányát a vezetői pozíciókban, elősegítve a kolléganők szélesebb körű képviseletét a magasabb beosztású munkakörökben. A vállalat 2022-ben fejlődést ért el ezen a területen: pillanatnyilag 93 női áruházvezetője van, és a 10 fős hazai vezetőségéből 5 nő. Továbbra is dolgozik azonban azon, hogy hipermarketjeiben a jelenlegi 41 százalékhoz képest növelni tudja a női vezetők számát. A Tesco az előző évhez hasonlóan a jelentés részeként most is nyilvánosságra hozta a férfiak és nők összkeresete közti különbséget, amely a férfiak és nők átlagbérét hasonlítja össze átlátható módon.

A legutóbbi jelentése óta az áruházlánc nagy hangsúlyt fektetett a megváltozott munkaképességű kollégák toborzására és megtartására. Ennek eredményeként az év eleje óta 3,8 százalékról, 4,4 százalékra emelkedett az áruházaiban foglalkoztatott megváltozott munkaképességű dolgozók száma. Célul tűztük ki a megváltozott munkaképességűek arányának növelését, de nem egy kvótát szeretnénk teljesíteni, hanem a befogadó kultúrát építeni a vezetőinken keresztül. Nagyköveti érzékenyítő programot hoztunk létre, ami hozzájárult ahhoz, hogy 2022-ben 96 fő megváltozott munkaképességű kolléga csatlakozott az áruházi csapatokhoz, és jelenleg is több mint 100 nyitott munkakör érhető el fogyatékossággal élő emberek számára a Tescóban.

Kapcsolódó cikkeink