Szálloda, irodapark és árucsereközpont épül a Liszt Ferenc reptéren
A következő 10-15 évben 300 millió eurónyi (82,5 milliárd forint) fejlesztés valósulhat meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, tízezer új munkahelyet teremtve – tudta meg a Világgazdaság.
A beruházással kiküszöbölhetik 2014-re a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek az egyik legnagyobb hiányosságát, ugyanis ekkorra épülhet meg a közvetlen reptéri kapcsolattal rendelkező, 3-4 csillagos, több mint 200 szobás, jelentős konferencia- és tárgyalótermi kapacitással rendelkező szálloda a 2B terminállal szemben.
A terv már 2008-ban elkészült, de közbejött a válság. A beruházáshoz egy adminisztratív akadályt is el kell hárítani, amelyről már előrehaladott tárgyalások folynak a kormánnyal: engedélyezzék, hogy a Budapest Airport vagyonkezelésébe került földterületen harmadik fél folytasson fejlesztést.
A beruházásokkal a jelenlegi 12 ezer mellett 10 ezer új munkahely jöhet létre a repülőtéren és a hozzá kapcsolódó létesítményekben. A fejlesztési elképzelés része a Cargo City légiáru-kicserélő központ, amelynek tervezése és engedélyeztetése már folyik, és az első fázis építése jövőre kezdődhet meg. Távolabbi elképzelés a 6-8 irodaépületből álló irodapark. Ez, és a vecsési Market Centrallal szemben lévő területre tervezett Business Park beruházás is harmadik fél bevonásával valósulna meg.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >A csúf igazság – A nap képe
A problémáról nem tudunk újat mondani, de megoldást tudunk újat…
Tovább olvasom >