Szálloda, ártéri sétaút és két strandfürdő kapta az idén a Szolnok megye turisztikai védjegye címet
Jász-Nagykun-Szolnok megye turisztikai védjegye elismerő címet adtak át csütörtökön a szolnoki megyeházán a megyeszékhelyen működő Garden Hotelnek, a tiszafüredi ártéri sétaútnak és tanösvénynek valamint a martfűi illetve a jászapáti gyógyvizes strandfürdőnek – az elismeréseket a megyei közgyűlés által kiírt nyilvános pályázaton nyerték a kitüntetettek.
E cím viselésére a megyében működő, tartósan magas szolgáltatási színvonalat nyújtó és a megye imázsát erősítő turisztikai szálláshelyek, vendéglátóhelyek, termál- és gyógyfürdők, kiállítóhelyek, rendezvények és egyéb turisztikai szolgáltatások pályázhattak.
A hagyományteremtő szándék célja, hogy a vállalkozók és szervezetek fokozott figyelemmel legyenek a turisztikai szolgáltatások tartósan magas színvonalára – mondta a címeket átadva Kovács Sándor megyei közgyűlés elnöke, és hozzátette: így kívánják felhívni a figyelmet azok munkájára, akik eredményes tevékenységükkel fokozzák a megye idegenforgalmi vonzerejét.
A címek odaítélésről a közgyűlés pénzügyi és gazdasági bizottsága dönt, amely arról is határozott, hogy a 2008-ban odaítélt cím használatát 2014-ig meghosszabbítja a turisztikai szálláshelyek közül a szolnoki Sóház Hotel és Apartman szálloda illetve a martfűi Termálhotel esetében. Az egyéb turisztikai szolgáltatás és termék kategóriában szintén 3 éves hosszabbítást kapott három rendezvény – a szolnoki Tisza-parti Nyár, a mezőtúri Túri Vásár és a túrkevei Kevi Juhászfesztivál -, a szolnoki Liget Termálstrand és Élményfürdő, az abádszalóki Babamúzeum valamint tiszafüredi Szűcs Imre fazekas mester műhelye.
(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Vidéki vendéglátóhelyek támogatása
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek,…
Tovább olvasom >Komoly turisztikai növekedés előtt áll Budapest, különösen konferenciaturizmus terén
A Budapesti turizmus jövőbeli növekedése kétszámjegyű mértékű lehet, ha a…
Tovább olvasom >9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >