Szallas.hu: minden hatodik szállásadóhoz érkezik extrém kérés
A Szallas.hu legfrissebb felmérése szerint minden hatodik szállásadóhoz legalább havonta egyszer fordulnak valamilyen extrém kéréssel a vendégek.
Az elmúlt évben igényelt plusz szolgáltatások többsége a felmérés szerint három nagy csoportba tartozott. Gyakran kérték a vendégek a késői szobaátvétel vagy épp a korai szobaelhagyás lehetőségét, előfordult az is, hogy el kellett fuvarozni az utazókat egy tömegközlekedési csomópontig, vagy akár a reptérre még Somogy megyéből is. A legtöbb kérés azonban valamilyen különleges alkalomhoz kapcsolódott, például születésnapi tortát kellett vinni az ünnepeltnek, vagy épp rózsaszirmokkal teleszórni a szobát egy eljegyzés előtt.
A legextrémebb kérések között volt a felmérés szerint, hogy valaki lekvárt vagy gyöngytyúkot akart főzni az apartmanban, de volt olyan is, aki a szoba berendezésének egyes darabjait akarta megvásárolni. Egy szállóvendég az ismeretlen rokonai felkutatásához kért segítséget. Többen igényeltek különleges programot, például vadászaton vagy sétakocsikázáson akartak részt venni. Szexuális szolgáltatások vagy eszközök igénybevételéhez a szállásadók mintegy 3 százalékától kértek segítséget saját bevallásuk szerint – derült ki a Szallas.hu felméréséből.
A válaszok alapján a kisgyermekes családok vagy a fiatalok az átlaghoz képest nem jelentenek nagyon nagy problémát a vendéglátóknak, ahogy az ismert emberek sem. Külön elbánást leginkább a jól szituált magánemberek kérnek, és közülük is többnyire a nők állnak elő a kívánságokkal – a felmérésben részt vevő szállásadók háromnegyede, illetve kétharmada értett egyet ebben.
Az extra szolgáltatások a vendéglátóknak többnyire pár ezer vagy néhány tízezer forintjába kerültek – többen mondták, hogy alacsonyabb összegnél nem is kérték el a plusz pénzt a vendégektől. A 2014-ben a legdrágább kérés mintegy félmillióba került, ekkor egy Rolls-Royce-ot kellett szerezni a vendégnek hölgykísérettel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >Évente közel 40 különböző kereskedőnél vásárolnak az amerikai fogyasztók
A Circana friss kutatása szerint az amerikai háztartások egy éven…
Tovább olvasom >Modern idő(se)k
Az „ezüstgeneráció” egyre meghatározóbb szereplője az FMCG-piacnak Európa-szerte: a szenior…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >