Szallas.hu: harmadával nőtt a belföldi foglalások száma 2022-ben
Tavaly a Szallas.hu portálon leadott belföldi foglalások száma 34 százalékkal nőtt 2021-hez képest, a kiemelt időszakok már a járvány előtti, 2019-es szintet hozták vagy túlszárnyalták – közölte a szállásfoglaló portál az MTI-vel csütörtökön.

Helyreállt a belföldi turizmus
A Szallas.hu által közvetített bruttó hazai szobaár bevétel 41 százalékkal nőtt 2022-ben. Leggyakrabban a kétéjszakás (34,6 százalék) és egyéjszakás (33,9 százalék) kikapcsolódást választották a vendégek – ismertette Kelemen Lili sajtószóvivő a közlemény szerint. Ezekben a kategóriákban a legnagyobb a változás is: előbbi esetén 41 százalékkal, utóbbinál 46 százalékkal több foglalás érkezett 2021-hez viszonyítva.
Az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 11 ezer forint volt tavaly, ami 13,3 százalékos emelkedés 2021-hez képest. Tovább erősödött a wellness iránti kereslet, minden harmadik Szallas.hu-n megtett foglalás wellness-szálláshelyre szólt. A vendégek harmada hotelt, negyede apartmant, ötöde vendégházat, 15 százaléka panziót választott, további 5 százalék pedig egyéb szállástípus mellett tette le a voksát.
A Szallas.hu statisztikái alapján a települések ranglistáját a főváros vezeti, Siófok, Eger, Hajdúszoboszló és Szeged követik. Pécs, Gyula, Hévíz, Balatonfüred és Zalakaros sorakoznak az élmezőny mögött. Éves viszonylatban a Balaton sikere töretlen, a foglalások ötöde a térségébe szólt. Észak-Magyarországot a foglalások 17, Nyugat-Dunántúlt 12 százalékánál választották. Budapest és vonzáskörzete, illetve a Dél-Alföld is több mint 10 százalékkal részesült a foglalásokból.
A belföldi turisztikai attrakciók közül jellemzően a fürdők, várak és kastélyok voltak a legnépszerűbbek tavaly. Az idei előfoglalási adatok biztatóak a közlemény szerint. A húsvéti hosszú hétvégére időarányosan tavalyhoz képest 58 százalékkal több foglalást tettek belföldre eddig.
Az alapításától 2019-ig Szallas.hu Kft.-ként működő cég 2019 márciusától Zrt.-ként folytatja tevékenységét, 6 leányvállalatát összefogva. Szallas Group márkanév alatt összesen 16 terméket működtet 5 országban, 6 irodában. A Szallas.hu Zrt.-ben dolgozó munkavállalók száma több mint 350 volt 2021-ben. 2022 őszén bejelentették a Szallas Group eladását, a tranzakció zárultával a lengyel Wirtualna Polska lesz cégcsoport tulajdonosa.
Kapcsolódó cikkeink
UNESCO-busz néven indult szászföldi látnivalókat összekötő turistajárat Erdélyben
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >Északra költözik a nyár: ugrásszerűen nő a skandináv turizmus
A nyári hőség és a klímaváltozás hatására egyre több európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >