Szakmai érdekképviseletet akar a kormányban a VOSZ
A Kereskedelem Napján az ünneplés mellett panaszok is elhangzottak. Miért, kérdeztük a rendezvény után Krisán Lászlót, a VOSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Szekciójának elnökét.
– A rendezvény elsősorban azért jött létre, hogy értékelje azoknak a munkáját, akik ebben a szektorban dolgoznak. Azonban az idei rendezvény hangvétele valóban elég csalódott volt – ismerte el Krisán László. – A kereskedők úgy érzékelik, hogy az ágazatot a kormányzat, de gyakran a média is, bokszzsáknak használja. Az állam emellett túlszabályozással, felülről való nyomásgyakorlással szeretné a piaci folyamatokat befolyásolni. Holott a szektorban félmillió ember dolgozik, sőt, összességében legalább másfél millió ember munkája áll kapcsolatban vele. Nekik a kormányzaton belül semmilyen képviseletük nincsen. Ezért is indítványozzuk egy tárcaszintű szakpolitikai szervezet felállítását.
– Nem elkésett lépés ez már? Hiszen a termékpálya-törvény 2010. január elsejétől életbe lép.
– Alkotmányossági szempontból továbbra is aggályos, de például még mindig nem látom megnyugtatóan tisztázottnak a magyar áru fogalmát. Mi hiába támogatjuk elméletben a magyar termékek arányának fokozását, ha kevesen és gazdaságtalan módon foglalkoznak ezek előállításával. A magyar élelmiszerek versenyképes előállítása – ez a gazdaságpolitika egyik legégetőbb feladata. Szükség van a kereskedők megfelelő szintű képviseletére a helyes stratégia kialakításában.
– Lát reális esélyt egy ilyen szervezet felállítására a közeljövőben?
– Azt szeretnénk elérni, hogy végre abszolút értékén kezeljék ezt az 500 ezer embert, akik a magyar áfabefizetések 50 százalékát, valamint a GDP 12,5 százalékát hozzák. Megérdemel ez a szektor annyi figyelmet, hogy önálló kompetenciával, az ágazat érdekeit feltárva és képviselve járjon el a kormányzaton belül, segítve a harmonizációt az EU jogszabályaival és a többi tárcával.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >