Szakma Sztár 2014. – Egy zsűriben az MGE és az MNGSZ

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 04. 22. 10:18

A Szakma Sztár idei döntőjén a hírek szerint magas minőségű munkákat tettek a zsűri elé a szakács szakmunkástanulók, de az erőpróba igazi szenzációja talán nem is a versenyművek színvonala volt, hanem hogy Kocsonya Kálmán, az MNGSZ és Vomberg Frigyes, az MGE képviselője a két szervezet minden szakmai ellentétén túllépve is tud együtt dolgozni azonos elvárások mentén. A versenyzőknek meleg- és hidegkonyhai feladatot kellett teljesíteniük; az ételek elkészítésére és tálalására 5 óra állt rendelkezésükre. Mindent a zsűri előtt kellett elkészíteniük, és csak a kiválasztott alapanyagokat használhatták. Első alkalommal szerepel a hidegkonyhai verseny feladatként az előétel, ezt megelőzően díszmunkát kellett készíteniük azonos idő alatt. Az idei SZKTV versenyzői magasra emelték a mércét – ahogy Kocsonya Kálmán fogalmazott: ő és Vomberg Frigyes több éves zsűrizési tapasztalata alatt itthon még nem találkozott ilyen magas szintű tanulói munkával, amiért a felkészítő tanároknak is gratuláltak. Kozma Kálmán, a Gundel Ház igazgatója, aki ugyancsak tagja volt s zsűrinek megerősítette a pozitív értékelést: szerinte a felszolgáló-tanulók hosszú évek után először párosítottak nagyon jó italsorokat az ételekhez.

Szakma Sztar 2014. - Egy zsuriben az MGE és az MNGSZ 1

Szakma Sztar 2014. - Egy zsuriben az MGE és az MNGSZ 2

Szakma Sztar 2014. - Egy zsuriben az MGE és az MNGSZ 3

Kapcsolódó cikkeink