Syngenta: érdemes lenne márkázni a magyar görögdinnyét
Érdemes lenne márkázni a magyar görögdinnyét, a fogyasztók így könnyebben felismernék a jó minőségű termékeket – mondta Antal Gyula, a Syngenta Kft. zöldség üzletágának szakmai vezetője kedden, a vállalat medgyesegyházi dinnyefórumán.
Kifejtette: Magyarországon az elmúlt húsz évben válságba került a zöldségtermesztés, nehéz piachoz jutni, ezen csak kiváló minőséggel és új marketingeszközökkel lehet változtatni – vélekedett.
Antal Gyula hangsúlyozta: a fogyasztók a megfizethető, könnyen elérhető, megbízható minőségű és egészséges, növényvédő szerektől mentes termékeket keresik. Ha találnak ilyet, ahhoz általában ragaszkodnak, de a dinnyék és általában a zöldségfélék esetén nehéz ezt felismerni, így ebben segítene a márkázás – mondta.
Véleménye szerint a termelőknek – a zöldség-gyümölcs terméktanáccsal és az Agrármarketing Centrummal közösen – kellene tenniük azért, hogy ne csak „kánikulai termék” legyen a dinnye. Antal Gyula közölte: a Syngenta tavaly kezdte el forgalmazni a Rubin görögdinnyefajtát, amelyet matricával látnak el a boltok standjain, a termelők pedig direkt erre a célra készített zászló mellett értékesíthetik a terméket. Csige László, a Syngenta értékesítője kifejtette: a Rubin fajtát sötét színe, és halványabb csíkjai miatt könnyű felismerni; a fajta korai, gyorsan érő típus, belül mélyvörös színű, betegségekkel szemben ellenálló, nem túl nagy, 6-12 kilogramm közötti súlyú. Hangsúlyozta: a fogyasztók a frissesség jelének tartják a sötét színt, ezért főleg azt keresik, és nem szeretik a túl nagy dinnyét. Tavaly 30, idén már 300 hektáron termelték a fajtát – tette hozzá.
A Syngenta Kft. Magyarország egyik piacvezető növényvédelmi szereket gyártó vállalata, emellett vezető szerepet játszik zöldség-, virág- és szántóföldi vetőmagok nemesítésében, előállításában és forgalmazásában. Tavaly 46 milliárd forint feletti értékesítési árbevételt ért el, amely mintegy 15 milliárddal haladta meg a 2013. évi adatot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Háromból egy ír család magának termeli a zöldséget és gyümölcsöt
A SuperValu és a GIY (Grow it Yourself) kutatása szerint…
Tovább olvasom >A helyi termelőket részesíti előnyben az Aldi UK
Brit almatermesztőkbe invesztál az Aldi az Egyesült Királyságban, amely a…
Tovább olvasom >Nem eszünk elég zöldséget és gyümölcsöt
A Freshfel Europe által közölt friss adatok alapján Magyarország az…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >