Svéd kutatás: a szűrt kávé a legegészségesebb
A kávé elkészítésének legegészségesebb módját kutatták fel a tudósok: a különböző módszerek és a szívroham, valamint halálozás közti kapcsolat vizsgálata során megállapították, hogy a szűrt kávé a legjobb az egészségnek.
Eredményeikről a European Journal of Preventive Cardiology című szaklapban, az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) lapjában számoltak be.
„Tanulmányunk erős és meggyőző bizonyítékokkal szolgál a kávékészítési módok és a szívrohamok, az élethossz közötti összefüggésekre” – mondta Dag S. Thelle, a svédországi Göteborgi Egyetem tudósa.
Kiemelte: a szűretlen – például a török – kávé olyan alkotóelemeket tartalmaz, melyek megnövelik a vér koleszterinszintjét. A filter eltávolítja ezeket és csökkenti a szívrohamok és az idő előtti halálozás kockázatát”.
A kávé világszerte az egyik legnépszerűbb ital és a leggyakrabban használt stimulálószer. Thelle 30 évvel ezelőtt felfedezte, hogy a kávéivás összeköthető összességében a koleszterin és a „rossz”, LDL-koleszterin szintjének emelkedésével olyan mértékben, hogy annak már negatív következményei vannak az egészségre.
Kísérletekkel azonosították a kávé ezért felelős alkotórészeit és megállapították, hogy ezek szűrő segítségével eltávolíthatók. Egy csésze szűretlen kávéban nagyjából 30-szor nagyobb a lipidnövelő anyagok koncentrációja, mint a szűrt kávéban – írja a MedicalXpress.com tudományos-ismeretterjesztő hírportál.
A szakértő kifejtette: kíváncsiak voltak arra, hogy ez a koleszterinre gyakorolt hatás növeli-e a szívrohamok és a szívbetegségekből eredő halálozások számát. Etikátlan lett volna azonban olyan randomizált vizsgálatot végezni, melyben az emberek kávézását szorítják keretek közé, ehelyett nagy populációt tanulmányoztak és több évtizedes adatgyűjtés után mutatták be most az eredményeket.
Az 1985 és 2003 között végzett kutatásban 508 747, 20 és 79 év közötti egészséges norvég nő és férfi vett részt. Kitöltöttek egy kérdőívet a kávézási szokásaikról. A tudósok adatokat gyűjtöttek azokról a változókról is, melyek befolyásolhatták a kávéfogyasztást és a szívbetegségeket is, ezeket figyelembe vették az elemzés során. Ilyenek voltak a dohányzás, az iskolai végzettség, a testmozgás, a magasság, a testsúly, a vérnyomás és a koleszterinszint.
A résztvevőket átlagosan 20 éven át követték figyelemmel. Ez alatt az idő alatt 46 341-en elhunytak, közülük 12 621 haláleset oka szív- és érrendszeri betegség volt. 6202 személlyel szívroham végzett.
Összességében a kávézás nem veszélyes szokás – emelik ki a kutatók. Sőt: a szűrt kávé fogyasztása egészségesebb, mint a kávézás teljes mellőzése.
A szív- és érrendszeri eredetű halálozások esetében megállapították, hogy a szűrt kávé férfiak esetében 12 százalékkal, nők esetében 20 százalékkal csökkentette a halálozás kockázatát a nem kávézókhoz képest. A legalacsonyabb halálozási arány azok között jelentkezett, akik 1-4 csésze szűrt kávét fogyasztottak naponta.
Ez nem magyarázható olyan változókkal, mint a kor, a nem, vagy az életmód, ezért úgy gondoljuk, a megfigyelés valós – mondta el Thelle.
A szakértő kifejtette, hogy a szűretlen kávé nem növelte meg a halálozás kockázatát azokhoz képest, akik nem fogyasztanak kávét. Kivételt a 60 évnél idősebb férfiak képeznek, akik esetében a szűretlen kávé fogyasztása összeköthető a szív- és érrendszeri okokra visszavezethető halálesetek arányának emelkedéséhez.
Thelle hangsúlyozta, hogy ezek csak megfigyelési adatok, de ha közegészségügyi hatóságok a tanácsát kérdeznék, azt mondaná: „Azoknak, akik tudják, hogy magas a koleszterinszintjük és tenni akarnak ez ellen, azt tanácsolnám, tartózkodjanak a szűretlen kávétól, ide tartozik a dugattyús kávékészítés is (french press). Mindenki másnak azt tanácsolnám, tiszta lelkiismerettel igya a kávéját és váltson szűrtre”. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közel százezer forintot költöttünk élelmiszerre az ünnepi időszakban
A karácsonyi készülődés határozta meg a Kifli.hu online szupermarket forgalmát…
Tovább olvasom >A magyarok háromnegyede jól ismeri az AI-t – derült ki az Ipsos globális felméréséből
Az Ipsos 2024-es AI Monitor jelentése átfogó képet nyújt arról,…
Tovább olvasom >Az AI által generált reklámok negatívan befolyásolhatják a fogyasztói percepciót
Az NIQ legújabb kutatása szerint az AI által készített reklámok…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >