Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatok miatt bezárt egy debreceni éttermet a Nébih
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni étterem ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették – tájékoztatta a hatóság szerdán az MTI-t.

Súlyos hiányosságokat tártak fel a szakemberek a dokumentációban is
Az érintett vállalkozás tevékenységét május 14-től május 27-ig függesztették fel. Az étterem a hiányosságok kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatta tevékenységét; az eljárás, valamint a bírság kiszabása folyamatban van – közölte a hivatal.
A Nagyerdő Projekt Kft. által üzemeltetett Pálma étterem esetét ismertetve a Nébih közölte: több helyiségben, egyebek mellett az élelmiszerek tárolására használt raktárakban rágcsálók és rovarok jelenlétére utaló nyomokat találtak. Nem mindenhol működtek megfelelően a kézmosók, valamint kézfertőtlenítő szer és a jogszabályban előírt fertőtlenítő hatású mosogatószer sem volt az étteremben.
Az épület, valamint a hűtőberendezések műszaki és higiéniai állapota sem felelt meg az élelmiszerbiztonsági előírásoknak. Az étterem egésze rendezetlen, takarítatlan volt. Szennyezettek voltak a gépek, eszközök és berendezések, például a húselőkészítő helyiségben lévő daráló, bárd és élező. Nem állt rendelkezésre megfelelő számú mosogató sem, és a konyhában is számos hiányosságot találtak az ellenőrök.
Súlyos hiányosságokat tártak fel a szakemberek a dokumentációban is. Az egység nem rendelkezett a jogszabályoknak megfelelő, kötelező HACCP kézikönyvvel, nem működtetett nyomonkövetési rendszert, az üzemeltető nem vezetett anyaghányad nyilvántartást. Az ellenőrzés idején dolgozó szakácsnak nem volt érvényes egészségügyi könyve.
A hatóság 20 tétel, mintegy 66 kilogramm nem nyomonkövethető, valamint lejárt minőségmegőrzési és fogyaszthatósági idejű élelmiszert azonnali hatállyal kivont a forgalomból, és megtiltotta annak felhasználását.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Noszek Péter lett a Menedzserszövetség elnöke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rutin lett az online bevásárlás, rekordokat döntött a Kifli.hu 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
