Sikeres üzleti évet zárt a SPAR
Több mint huszonhárom milliárd forintot fordít idén fejlesztésekre a SPAR Magyarország. Ebből az összegből összesen huszonnégy üzlet újul meg, és várhatóan öt új áruház nyitja meg kapuit. A vállalat sikeres évet zárt 2016-ban,forgalma elérte az 516,4 milliárd forintot.
A SPAR Magyarország, amely 13 ezer munkavállalójával évek óta az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója, tavaly csaknem 20 milliárd forintot költött beruházásokra. 2016 végén 345 SPAR szupermarket és 32 INTERSPAR hipermarket működött országszerte a SPAR égisze alatt. Forgalma tavaly elérte az 516,4 milliárd forintot, amely 5,2 százalékkal haladta meg az azt megelőző évit.
A SPAR magánkereskedői partnerhálózata is fontos mérföldkőhöz érkezett: 2016 szeptemberében elérte a bűvös százat a franchise program üzleteinek száma. Tavaly összesen 43 új franchise áruház nyílt a SPAR partnerprogram keretében.
A vállalat 2017-ben is tovább folytatja az expanziót, idén hárommilliárd forinttal többet, összesen 23 milliárdot szán fejlesztésre és új áruházak nyitására. Emellett a franchise üzletek számának bővülése várható idén is.
Az áruházlánc sikerei a folyamatos fejlesztések és a modern szolgáltatások mellett a rendkívül széles, minőségi termékpalettának köszönhetőek, amelyek közül is meghatározóak a saját márkás termékek. A vállalat ma mintegy 2300 saját márkás terméket kínál a választékában.
Az évente több mint 30 millió kilogramm sertéshúst értékesítő SPAR Magyarország az egyetlen kiskereskedelmi vállalat, amely saját húsüzemmel rendelkezik Magyarországon. A korábban csak húsfeldolgozó üzemként működő egység ma már szakmai műhelyként is funkcionál: 2016-ban több mint 300 szakembert képeztek itt különböző szakterületekre. A képzés rendkívül fontos a SPAR életében: a szakiskolások számára évente megrendezik a SPAR Kiváló Tanulója versenyt, és megszervezik a TOP eladó és SPAR mester képzéseket is az üzlethálózatban dolgozók részére. A SPAR – a gazdasági társaságok közül – elsőként csatlakozott a duális főiskolai/egyetemi képzéshez. 2016-ban újabb felsőoktatási intézménnyel, az Edutus Főiskolával is megállapodást kötött a cég, melynek keretében további hallgatókat fogad duális képzés keretében vállalati gyakorlatra.
A SPAR életében 2016-ban is központi szerepet kapott a társadalmi szerepvállalás. A két évvel ezelőtt kialakított támogatási folyamat, melynek alapja a www.sparsegitokezek.hu, átláthatóságot biztosít a vállalatnak, a támogatottak pedig egyenlő esélyekkel pályázhatnak. Múlt évben összesen huszonkétmillió forintot adtak különböző szervezeteknek, intézményeknek, és számos kiemelt kulturális és sportrendezvényt támogattak. (x)
Kapcsolódó cikkeink
Észak-Európában terjeszkedik a Costco: új raktáráruházat nyit Malmö közelében
A nyilvánvaló trenddel megy szembe a Costco modellje, amikor egy…
Tovább olvasom >Visszatérnek az ÖKO KALAND hősei – folytatódik a SPAR fenntarthatósági minisorozata
A SPAR új epizódokkal folytatja a nagy sikerű „SPAR ÖKO…
Tovább olvasom >Grillszezonra hangolva: a SPAR erősít a frisshús- és kényelmitermék-kínálatban
A jó idővel együtt elindul a grillszezon, a SPAR pedig…
Tovább olvasom >További cikkeink
XII. Laurel Retail Konferencia – működés közben látható a jövő
Május 28-án a budapesti Larus Rendezvényközpontban ismét találkoznak a kiskereskedelem…
Tovább olvasom >Pedrivel és új termékkel lép szintet a BioTechUSA és az FC Barcelona partnersége
2024 szeptembere óta a BioTechUSA-cégcsoport az FC Barcelona globális táplálékkiegészítő partnere,…
Tovább olvasom >Mantova: Olasz ízorgia, fűszerekkel
A Fratelli Mantova BBQ termékcsalád új szintre emeli a grillezést. Egész évben, akár grillsütő…
Tovább olvasom >