Stratégiailag kiemelt gazdálkodóvá minősítette a Pápai Hús Kft.-t a kormány
A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Pápai Hús Kft.-t a Magyar Közlönyben kedden megjelent rendelet szerint. A rendelet a kihirdetést követő napon, szerdán lép hatályba.
Az MTI hétfőn számolt be arról, hogy a pápai önkormányzat, mint a húsüzem többségi tulajdonosi jogainak gyakorlója november 6-i ülésén döntött a felszámolási eljárás megindításáról „a társaságokat fenyegető fizetésképtelenségi helyzetre tekintettel” a Pápai Vagyonhasznosító és Értékesítő Kft., valamint a Pápai Hús Kft. esetében.
A pápai önkormányzat közleménye szerint a Pápai Vagyonhasznosító és Értékesítő Kft. – akkor még Pápai Hús 1913 Kft. néven – 2014. júniusában kötött csődegyezséget hitelezőivel, ám a továbbra is fennálló tőkehiány miatt a Pápai Hús-csoport szükséges reorganizációja elmaradt, a társaságok tartalékai pedig november elejére kimerültek. A húsüzem lehetőségeit az elmúlt hónapokban számottevően korlátozta a korábban jelentős oroszországi export ellehetetlenülése is.
A társaságoknál a november elején esedékes személyi juttatásokat rendben kifizették, a termelés egyelőre folyamatos, megrendeléseinek az üzem eleget tesz – szerepelt az önkormányzat közleményében.
A Pápai Hús több mint 800 alkalmazottat foglalkoztat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rovaralapú élelmiszerek: miért nem váltják le a hagyományos húsokat?
Bár az utóbbi években a rovartenyésztést a hagyományos hústermelés környezetbarát…
Tovább olvasom >Tíz éven belül jelentősen nő az állati eredetű élelmiszerek globális fogyasztása
A FAO és az OECD friss jelentése szerint a világ…
Tovább olvasom >Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jason Momoával mutatkozott be Magyarországon a Meili Vodka
Az elmúlt két év egyik legtöbb díjat elnyerő vodkája (2…
Tovább olvasom >Labubu-láz: közel 400%-os profitnövekedéssel száguld a Pop Mart – már a Mattelt és a Sanriót is előzi
A „csúnya-aranyos” Labubu-figurák köré épített őrület, a vakdobozos értékesítés és…
Tovább olvasom >8,5 millió pékáru fogyott egy év alatt: helyi pékségek, kézműves ízek, tudatos választások a Kifli.hu-nál
Az elmúlt 12 hónapban a vásárlók több mint 8,5 millió…
Tovább olvasom >