Stabil maradt a globális élelmiszerár mutató októberben
A nemzetközi élelmiszerárak mutatója jórészt stabil maradt októberben, miután az emelkedő gabonaárakat ellensúlyozni tudta a többi termény alacsonyabb ára – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

(Fotó: Pixabay)
A FAO élelmiszerár-index, ami a nemzetközi élelmiszerkosár legfontosabb tételeinek árváltozását követi le, valamelyest alacsonyabban zárt októberben, mint az azt megelőző hónapban, és ezzel 14,9%-kal távolodott el a 2022 márciusi történelmi csúcsától, ám még így is 2%-kal meghaladva az egy évvel ezelőtti szintjét.
A gabonafélék árindexe 3%-ot ugrott a múlt hónapban
A búza ára 3,2%-kal nőtt, főként a fekete-tengeri gabonaegyezmény körüli bizonytalanságok és az amerikai készletek csökkenése miatt. A szemestermények nemzetközi piaci ára 3,5%-kal emelkedett szeptember óta, ezen belül a kukorica még ezt is túlszárnyalta a rossz amerikai és európai uniós termelési kilátások, illetve az argentin szárazság és az ukrán export nehézségei okán. A rizs ára 1%-ot nőtt.
A növényi olajok árindexe 1,6%-kal csökkent októberben, 20%-kal alulmúlva az egy évvel korábbi értékét
Hiába a napraforgóolaj iránti növekvő nemzetközi kereslet, a pálma-, szója- és repceolaj alacsonyabb globális piaci árai ellensúlyozták azt. Miután az összes tejtermék ára csökkent, a globális árindexük is 1,7%-ot zsugorodott. A vártnál alacsonyabb kereslet Kínából, az eleve gyengélkedő import, és az euró gyengülése az amerikai dollárral szemben mind hozzájárultak ehhez. A húsfélék árindexe 1,4%-kal csökkent szeptember óta, miután a birka-, sertés-, marha- és baromfihús ára is csökkenésnek indult a nyomott keresletnek és a bővülő kínálatnak köszönhetően. A cukor árindexe 0,6%-kal zárt lejjebb a javuló indiai termelési kilátások nyomán. A még nagyobb csökkenést megakadályozták az aratást nehezítő erős esőzések Brazíliában, az erős importkereslet Indonéziából és Kínából és a magasabb bioetanol árak Brazíliában.
Óvatosabb előrejelzések
A legfrissebb Gabonakészletek és -igények gyorsjelentés szerint a globális gabonakibocsátás idén eléri a 2 764 millió tonnát, ami azonban 1,8%-os csökkenést jelent tavalyhoz képest. Hiába a várható történelmi csúcs a búzatermelés esetében (783,3 millió tonna), a szemestermények kibocsátása (1 467 millió tonna) akár 2,8%-kal is csökkenhet. A globális rizstermelést 512,6 millió tonnára valószínűsítik, ami így 2,4%-kal marad el a tavalyi rekordtól. A felhasznált gabona mennyisége a 2022–2023-as szezonban 2 778 millió tonnára csökken, alulmúlva a tavalyi szintet, ám emellett a készletek szezon végére 2%-kal, 841 millió tonnára csökkenhetnek a nyitó szintjükhöz képest. A gabonakereskedelem ezen időszakban várhatóan 2,2%-kal zsugorodik, elérve a 469 millió tonnát.
FAO
Kapcsolódó cikkeink
Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 50 régi génbanki fajtát tesztelnek a „Mindennapi kenyerünk” mintaprogramban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Régi génbanki gabonafajtákat tesztelnek egy új magyar mintaprogramban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Limitált csomagolással ünnepli 150. születésnapját a katalán Estrella Damm
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vetőmag Szövetség: elindult a kiskerti vetőmagok beszerzése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

