Stabil májusban a fogyasztói közhangulat
A Nielsen piackutató vállalat havonta végzett felmérése alapján májusban a fogyasztói bizalmi index az áprilisi értékkel megegyezően 40 ponton stabilizálódott, 3 ponttal meghaladva a márciusi értéket.
A mutató a 18-59 éves lakosság véleményét összegzi a hazai munkalehetőségekről, személyes anyagi helyzetről és a vásárlási kedvről. A fogyasztói közhangulat a vásárlási hajlandóság tekintetében a legkedvezőbb: a megkérdezettek 11 százaléka szerint a mostani időszak – az árakat és személyes anyagi helyzetüket figyelembe véve – alkalmas a vásárlásra. Viszont 40 százalék vásárlási szempontból rossznak tartja a jelen helyzetet, további 47 százalék pedig nem túl jónak. Személyes anyagi helyzete az elkövetkező tizenkét hónap során a válaszadók 7 százaléka szerint alakul jól. Rossz anyagi helyzettel számol 46, míg nem túl jóval 44 százalék. A hazai munkalehetőségekről a következő tizenkét hónapra csak 4 százalék mondja azt, hogy szerinte jó. Rossznak véli a kilátásokat 62, nem túl jónak 33 százalék.A Nielsen azt is felméri havonta, hogy az emberek mely napi fogyasztási cikkekből vesznek kevesebbet, mint három hónappal korábban. A májusi megkérdezés során a válaszadók egyharmad körüli része a csokoládét, tömény szeszes italt és sós rágcsálnivalót említette. Az emberek legkevésbé a sampon, mosószer, tisztítószer, tusfürdő és ásványvíz vásárlását fogják vissza. Ezekből a termékekből ugyanis a válaszadók csupán 10-16 százaléka vásárol kevesebbet most, mint három hónappal ezelőtt. Olcsóbb márkát legtöbben sós rágcsálnivalóból, szénsavas üdítőitalból és gyümölcsléből vásárolnak a három hónappal ezelőtthöz képest. Legkevesebben cigarettánál (26 százalék), samponnál, teánál, gyümölcsjoghurtnál és tejnél (27-27 százalék) váltottak olcsóbb márkára.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >