Stabil helyzetük ellenére is enyhe pesszimizmus uralkodik a magyar kkv-k körében
Az utolsó negyedévre a nyári állapotra esett vissza a hazai kkv-k kilátásait bemutató K&H kkv bizalmi index. Az index visszatért a –11 pontra, ami hárompontos csökkenést jelent az előző negyedévhez képest. Leginkább a legnagyobb, 300 millió és kétmilliárd forint közötti árbevételű cégvezetők körében érezhető a hangulatváltás: az ő esetükben az elmúlt negyedév 5 pontjáról –7-re süllyedt a mutató, ami jelentős, 12 pontos beesést jelent.
A cikk a Trade magazin 2025/2-3. lapszámában olvasható.
A kkv-k árbevételt, valamint a nyereséget érintő várakozása is stagnál, miközben nőtt az emelkedő közterhekkel számolók aránya.
– A biztos gazdasági körülmények ellenére is érzékelhető rosszkedv okát a közterhekkel kapcsolatos várakozásokban érdemes keresni. A kkv-k vezetőinek közel kétharmada növekvő terhekre számít. Legnagyobb arányban (közel 70%-ban) a közepes, 100 és 300 millió forintos árbevétel közötti cégek élén gondolkodnak így. Érdekes viszont, hogy mégsem náluk, hanem a legnagyobbaknál, vagyis a 300 millió feletti bevételű cégeknél emelkedett legdrasztikusabban a romló helyzettel számolók aránya, 10%-pontot meghaladó mértékben. Meglehetősen összetett gazdasági helyzet alakult ki Magyarországon, amit jól mutat, hogy miközben a kkv-k vezetői pesszimisták a jövőjüket illetően, mégis sokuk javuló versenyhelyzettel számol a következő egy évben
– értékelte a helyzetet Oraveczné Németh Ildikó, a K&H kkv és lakossági szegmens marketingvezetője.
Saját versenyhelyzetüket ugyanakkor valamivel jobbnak látták a kkv-k az elmúlt negyedévben. Az előző negyedévi 18%-os mélypont után év végén 23%-on áll az index. //
Kapcsolódó cikkeink
Online is megugrott az élelmiszer-vásárlás karácsony előtt
A karácsonyi készülődés határozta meg a Kifli.hu online szupermarket forgalmát…
Tovább olvasom >Ajándékötletek az AI-tól
Karácsony előtt debütált az Egyesült Államokban a Target generatív AI-alapú…
Tovább olvasom >Növényi alapú termékekkel kiváltható a hús, tojás és tej a fenntarthatóbb jövőért
Egyre többen választanak növényi alapú termékeket a hagyományos élelmiszerek helyett,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt…
Tovább olvasom >Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési árra
Március közepétől a kormány 10 százalékban maximalizálja az árrést 30…
Tovább olvasom >Árrésstop kontra áfacsökkentés: megoldás az inflációra vagy politikai viták terepe?
A kormány március közepétől életbe léptette az árrésstopot, amely szerint…
Tovább olvasom >