Stabil a keresetek emelkedése az elemzők szerint

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 08. 25. 11:17

A versenyszférában az eddigi trendnek megfelelően nőttek a rendszeres bérek az ING vezető elemzője szerint; a Takarékbank elemzője kiemelte, hogy a reálbérek növekedési üteme az infláció élénkülése miatt lassulhat.

penz15

A KSH korábban közölt adatai szerint júniusban 3,6 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 4,7 százalékos volt a növekedés. Az első fél évben mind a bruttó, mind a nettó átlagkeresetek 3,5 százalékkal emelkedtek, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 3,4 százalékkal nőttek.

Balatoni András, az ING vezető elemzője közölte, a közfoglalkoztatottak torzító hatását kiszűrő adatok alapján a versenyszektorban stabil a rendszeres bérek emelkedése, nincsenek nagyobb kilengések 2013 óta.

Az adatok szerint a bérdinamika lényegesen nem változott a versenyszférában, nem lassította le az alacsony infláció, de az egyre feszesebbé váló munkaerőpiac sem gyorsította – fogalmazott.

Az elemző kiemelte, hogy nő a foglalkoztatás az elsődleges munkaerőpiacon, nemcsak a közfoglalkoztatottak száma bővül, hanem az alkalmazásban állók létszáma is.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemelte: tavaly 3 százalékkal emelkedtek a bruttó és nettó bérek, azonban a közfoglalkoztatottak nélkül a bérnövekedés 4,9 százalékos volt, ami a tavalyi mínusz 0,2 százalékos infláció mellett 5 százalékot kissé meghaladó reálbér-növekedést eredményezett.

A szakértő szerint az idén 4 százalék körüli átlagos bérnövekedés várható, és a 0,3 százalék körüli infláció hatására 3,5 százalékkal nőhetnek a reálbérek.

A reálbérek növekedési üteme az év vége felé az infláció élénkülése miatt lassulhat, annak ellenére, hogy a második félévben kissé gyorsulhat a bruttó bérek növekedési üteme – tette hozzá.

Jövőre szintén 4 százalékos bruttó bérnövekedésre számít az elemző, ami az adóváltozások miatt 5,5 százalékos nettó bérnövekedést eredményezhet, így a jövőre várt 2,5 százalékos infláció mellett 3 százalékkal emelkedhet a nettó reálbér.

Suppan Gergely szerint idén a reálbérek és a foglalkoztatás folytatódó növekedése mellett a devizahitelek elszámolása növeli a háztartások elkölthető jövedelmét, így ebben az évben a háztartások fogyasztásának valamivel 3 százalék feletti növekedésére számítanak.

Az elmúlt években elhalasztott fogyasztás, a mérlegkiigazítási folyamat előrehaladása, valamint a háztartások nettó pénzügyi vagyonának rekordszintre emelkedése miatt nem kizárt ennél magasabb ütemű növekedés sem, ami hozzájárulhat a hazai GDP második félévi gyorsulásához is – közölte az elemző.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében kiemelte, hogy két és fél éve tart a reálbérek töretlen emelkedése. A tárca hangsúlyozta, hogy az első fél évben továbbra is számottevően, 3,9 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek a nemzetgazdaságban, a közfoglalkoztatás hatása nélkül pedig 3,8 százalékkal.

A versenyszférában a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál júniusban jelentős, 45 ezres létszámbővülés ment végbe 2014 júniusához képest – hívta fel a figyelmet az NGM.

A kedvező inflációs környezetnek, az évről évre folyamatosan emelkedő minimálbérnek, a vállalkozásoknál és a közszférában történt béremeléseknek köszönhetően tartósan nőnek a reálkeresetek Magyarországon, ami továbbra is nagymértékben javítja a magyar családok anyagi helyzetét – áll a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink