Spekuláció és túltermelés mozgatja a gabonárakat

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 05. 11:30

A világ gabonatermésének majdnem 70 százalékát a búza és a kukorica teszi ki idén. A korábbi magas árak miatt sokak érdeklődését felkeltette az árutőzsde gabonaszekciója, megjelent a spekuláció és vele együtt a bizonytalanság fokozódott. Ez pedig az időjárás kiszámíthatatlanságával együtt időnként túl sok a piacnak – olvasható az agrotrend.hu-n.

buza2

A globális gabona össztermésének 70 százalékát teszi ki várhatóan a búza és a kukorica a 2015/16-os gazdasági évben. Magyarországon még koncentráltabb a piac, így itthon 83 százalék volt ez az arány idén. Ha mindehhez figyelembe vesszük, hogy a mezőgazdaság 4 százalék körüli súllyal bír a hazai GDP-n belül, a mezőgazdasági kibocsátásból pedig milyen jelentős a gabonatermelés szerepe, máris indokolt a fokozott figyelem a téma iránt.

2012 őszén még minden szépnek tűnt. Akkor volt egy lokális csúcs az árakban, de azóta mintegy 40 százalékkal lettek olcsóbbak a gabonafélék a világ tőzsdéin. Magyarországon ennél kisebb volt a visszaesés, de a mínusz 30 százalékkal nálunk sem lehetnek elégedettek a termelők.
A gabonafélék, különösen a kukorica, ugyanis spekulatív termékké váltak. A korábbi magas árak láttán növekedett a kukorica vetésterülete a világban és egyre másra épültek a bioetanol gyárak. A vetésterület növekedése folytán évről-évre növekedtek a betakarított mennyiségek is, a kereslet viszont ezzel nem tartott lépést, sőt. Mivel a kőolajárak 5 éves mélyponton vannak, az utóbbi időben jelentősen lecsökkent a kereslet a bioetanol iránt és így a bioetanol gyárak kukoricaigénye is. Ezért aztán a kukorica raktárkészletek egyre csak halmozódnak. Az idei gazdasági évre az elmúlt 50 év legmagasabb zárókészletét prognosztizálják. Túltermelési miniválságot élünk tehát jelenleg át annak minden klasszikus következményével.

Kevés az eladó kukorica jelenleg Magyarországon, mert a hazai gazdák kivárnak az értékesítéssel. Van is okuk a bizakodásra, mert a sok évre visszamenő tendencia, hogy a betakarítást követően az új évben kezd el drágulni a termény. Még pár hetet kell várnunk, hogy megtudjuk, most januártól is így lesz-e. Jelenleg 42 844 forintos átlagáron lehet kukoricát venni a Magro.hu fizikai piacán és ebben az évben itt januárban voltak a legmagasabbak az árak. Ezután már egy egész éven át tartó lassú árcsökkenés következett. Most is ez valószínűsíthető, ezért az árak nyomon követése és az adásvétel jó időzítése kulcsfontosságú. (agrotrend.hu / magro.hu)

Kapcsolódó cikkeink