A SPAR növényi szendvicskrémje a győztes

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 03. 06. 11:30

A SPAR Veggie by NENI termékcsaládja kapta Az Év Terméke 2018 kitüntető címet növényi szendvicskrém kategóriában. A díj rangját emeli, hogy kizárólag a fogyasztók döntésén alapul.

A Product of the Year (POY) a világ legjelentősebb innovációs termékdíjazási rendszere, amely a fogyasztók döntésén alapul. A díjat 1987-ben, Franciaországban adták át először, mára pedig – hazánkkal együtt – 42 országban van jelen, és közel 3 milliárd fogyasztót ér el. A nemzetközi POY-programba illeszkedve 2011 őszén, Magyarországon is útjára indult Az Év Terméke Díj. Idén hetedik alkalommal adták át az elismeréseket a kategóriagyőztes termékeknek, amelyeket a fogyasztók döntését elemző GfK Hungária reprezentatív, 2 ezer fős kutatása szerint választottak ki. A jelölt termékeket egy szakmai zsűri pontozta, majd az innováció, az attraktivitás és az elégedettség szempontjai alapján a fogyasztók értékeltek. A nyertesek egy éven keresztül jogosultak Az Év Terméke Díj-logó használatára, valamint jelentős médiatámogatást kapnak a díjazott termékeik népszerűsítésére.

A növényi szendvicskrém kategóriában a vásárlók 2018-ban a SPAR Veggie by NENI termékcsaládját tartották a legjobbnak.

A SPAR Veggie by NENI termékek 2016 márciusától érhetőek el minden INTERSPAR hipermarketben és a kijelölt SPAR szupermarketekben. A vállalat azért vezette be hazánkban ezt a termékcsaládot, mert Magyarországon is egyre nagyobb az igény a növényi alapú ételek iránt, sokan választják a vegetáriánus életmódot.

„Ez az elismerés is igazolja, hogy a SPAR jó úton halad a termékpalettájának folyamatos bővítésével. Különösen fontos, hogy Az Év Terméke Díjat a magyar fogyasztók döntései alapján ítélik oda, így a tényleges tapasztalatok nagyban befolyásolták, hogy kik kapják meg az elismerést. A SPAR mindig is megkülönböztethető volt arról, hogy a vevői igényeknek legjobban megfelelő kínálattal rendelkezik” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

 

Kapcsolódó cikkeink